A hazai pályában bízva




Ifj. Tringer László jó eredményben reménykedik

A Balaton Golf csapata lelkesen készül a hétvégére, ahol reményeik szerint jó hangulatú, kiélezett tornának adhatnak otthont. Ifj. Tringer László bízik benne, hogy a hazai pályán játszó együttese a végső győzelemért is harcban lesz.

„Minden adott egy remek hangulatú versenyhez. A pálya a körülményekhez képest jól játszható, a greenek és a fairwayk is rendben vannak. Megtettünk mindent, hogy minél jobban felkészítsük a pályát a Klubcsapat Bajnokságra, valamint az azt követő EGA Női Klubcsapat EB-re (Batta Krisztina, Berkenyei Daniella, Jaczkovics Emma alkotja majd a magyar csapatot, a szerk.!). A vendéglátáson is igyekeztünk javítani, hogy a minőségi ételekhez, korrekt kiszolgálás párosuljon.

Igazi golfidő várható, ahol a bruttó csapatunktól kiemelkedő eredményt várok. A Bertényi Bence, Greff Bálint, Horváth Erik, Kovács Titusz (CSK), Kötél Bence, Lebovics Zénó alkotta gárda az egyik legerősebb a mezőnyben, így joggal reménykedhetünk egy esetleges győzelemben is."



Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés