Szülői szemmel - Egy nem mindennapi bajnokság





Az élet írja a legjobb forgatókönyveket – szokták mondani. A jubileumi, 30. Magyar Junior Open igen izgalmasra sikeredett, az utolsó napja pedig bizonyára minden érintett emlékeiben sokáig élni fog. Így van ezzel Jaczkovics László, Emma édesapja is, aki az elmúlt időszak egyik legemlékezetesebb és legsikeresebben szervezett versenyének tartja a Pannónián vasárnap befejeződött nemzetközi tornát.




Akik nem voltak ott, bánhatják, akik meg ott voltak, még biztosan sokáig fogják emlegetni ezt a bajnokságot. Láttunk bogey-mentes köröket, mínuszokat, elszállásokat, eagle ütéseket, visszatéréseket és összeomlásokat, mindent, amit a golf produkálni tud. A finálé pedig igazi tűzijátékot hozott a maga izgalmával és speciális hangulatával.



(Kép: Tátrai Béla)


Az időjárás már kora reggel magához ragadta a karmesteri pálcát. Villámlás miatt a rajtot 20 perccel tolták el a szervezők. A verseny bár 8:00 órakor megkezdődhetett, ám kis idő múlva az újabb villámcsapások keresztül húzták a számításokat és a versenybizottság leparancsolta a játékosokat a pályáról.


Két órányi várakozás után az utolsó erre még alkalmas pillanatban folytatódhatott a játék, amely az egyébként is jó szervező Pannónia és Jakobi András csapatát dicséri, akik délután is folyamatosan figyelték az időjárást és a villámtérképet. Remek munkát végeztek, hiszen - a délután is közelben járó mennydörgések dacára - az utolsó flight, élükön Závaczki Bálinttal még a nap utolsó sugaraiban befejezhette a játékot.

Apropó Bálint! Az egész magyar sereg követte minden mozdulatát az utolsó néhány szakaszon. Szemtanúi lehettünk, ahogy a mindent eldöntő putt-ja kifordult a lyukból. Igazi dráma volt ez, s mind felhördültünk, persze örültünk is, hisz Bálint az egész tornán régi önmagát idézte, egyenesen szárnyalt.



Arról a versenybizottság már nem tehetett, hogy a nyílt női kategóriában a top 3 azonos eredménnyel zárt és persze egyikük sem akarta kiadni a kezéből a bajnoki címet. A döntés naplementés play-offba torkollott, ahol a győztes ütés végül szinte vaksötétben született meg. Az orrunkig sem igen láttunk. Sosem tapasztaltunk még ilyet, a hangulat pedig ebből kifolyólag felfokozott és örökre emlékezetes volt.

A szlovén győztesek (Vid Potocar és Vida Obersnel) egyébként nemzetközi mércével mérve is komoly játékerőt képviselnek, rajtuk kívül még néhány osztrák, egy-egy német, cseh és több szlovén játékos játéka is figyelmet érdemelt. Valamint a bolgárok kollektív megjelenése és elszántsága, amit skót edzőjükkel itt mutattak, biztosan fejlődésükben és eredményeikben is rövidesen meg fog mutatkozni.


A magyar csapat is remekül összetartott az egész bajnokság során, igaz nem voltunk sajnos többen, mint a korábbi években. Viszont az új pályaszállás lehetővé tette, hogy ki se tegyék a lábukat, így négy napig együtt étkeztek, gyakoroltak és versenyeztek a gyerekek és az őket biztató szülők is. Az látszik, hogy a pannóniásokon és a balatoniakon kívül még az észak-budai golfiestások és a dél-budai highlandesek érkeznek komoly junior képzést biztosító szakmai műhelyekből.


Fiaiknál (Závaczki) Bálint és Madzag (Kötél Bence) mellett Boomy (Bertényi Bence) és (Sárközi) Ricsi játéka hamarosan nemzetközi szinten is jegyzetté válhat.

Lányainknál Daniella és Emma emelkedett ki, de idén még ők sem tudtak beleszólni a nyílt kategória nemzetközi élmezőnyébe, ugyanakkor megelőzték például a szlovénok világranglistán jegyzett éljátékosát, Neza Siftart. Mindkét lány teljesítménye dicséretes, minden körben hozták a kék elütőről számolt playing HCP (7) körüli, single eredményeket, a tavalyi score-t jelentősen megjavították. Jó volt látni, hogy a címvédő Polly (Kiss Polett Karolina) betegségek által hátráltatva is elütőre állt és a külföldi tanulmányai közben nyarát itthon töltő (Nagy) Klári is fontosnak tartotta, hogy jól szerepeljen a magyar junior bajnokságon.

Az U14-es kategóriákban diadalmaskodó Samu (Somogyi Bence) kimagaslóan, Pancsa (Koharek Anna)ígéretesen játszott, szerintem mindketten a következő évek U16-os magyar csapatának pillérei lehetnek.



(Kép: Tátrai Béla)

Emma szerette volna magát kipróbálni a nyílt U21-16 összevont kategória nemzetközi mezőnyében, ezért a külföldön szerzett U14-es bajnoki címek után itthon életkoránál magasabb kategóriában versenyzett, s bár nem hibátlanul, de végig stabilan játszott. Talán a második nap volt, amikor több hibát vétett és mentésekre szorult. Az utolsó körben szépen visszajött, csupán egy ütéssel maradt el a rájátszástól.

A nyári szezon végére elfáradt, így most kis pihenő következik, aztán várja Jonathan Mannie edzőtáborait és még néhány nemzetközi tornát, köztük a hazai rendezésű EGA európai női klubcsapat-bajnokságot, amelyen Batta Krisztinával és Berkenyei Daniellával együtt képviselheti a magyar színeket.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés