Szabad kártyát kapott Lugosi Tamás



A Pro Golf Tour csehországi állomásán áll az elütőre

Újdonsült profi bajnokunk Lugosi Tamás boldogan osztotta meg velünk a hírt, hogy hétvégi EXTEC CzechOne Open-re (Karlovy Vary) indulási jogot kapott. A péntektől vasárnapig tartó 30 ezer Euró összdíjazású nemzetközi tornán Tamás igyekszik jó teljesítményt nyújtva megugorni a felezést. Formája mellett kedvező előjel, hogy korábbi Pro Golf Tour-on is sikerült neki ez a bravúr.

„Cél, hogy magamhoz képest jól teljesítsek. Szeretnék mindhárom nap Even Par-t vagy az alatt játszani és majd meglátjuk, hogy ebben a mezőnyben mire lesz elég. Elégedettséggel töltene el, ha a hencsei Magyar Bajnokságon elért -6-os összesített score-omat sikerülne túlszárnyalni.



A verseny pikantériája, hogy felválta játszunk két pályán, mindkettő Karlovy Varyban van. A cél természetesen, hogy ott legyek a döntő napon.  Információim szerint több mint 130-an állnak az elütőre, így minden egyes ütésnek nagy jelentősége lesz. Jó formában érzem magam, bízom a legjobbakban”–
nyilatkozta lapunknak Lugosi Tamás, aki hozzátette, hogy szeptemberben két nagyobb versenye lesz, a Szlovák Bajnokság (szeptember 8-10.), valamint a hónap végén rendezendő Europeant Tour selejtező.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés