Huszti György vezeti a magyar golfcsapatot


Versenyzőként is, a Maccabi Játékokokon

Július 29-én kezdődik és augusztus 7-ig tart a 15. Maccabi Európa Játékok, melynek keretében golfversenyt is rendeznek. A háromnapos nemzetközi tornának (+ kedd gyakorlónap) a Pannónia Golf & Country Club ad otthont. A részletekről a magyar golfdelegáció vezetője, Huszti György beszélt.

„A játékok Európa legnagyobb zsidó kulturális, közösségi, sport és egyben vallási rendezvénye. Az eredményeken túl a közösségépítés, a tradíciók ápolása kiemelten fontos.

Már önmagában az a tény, hogy Magyarország adhat otthont ennek a nem mindennapi eseménynek, diplomáciai siker. A lebonyolítás az Olimpiai Játékokéhoz hasonló.  

A Maccabi falu, a Ludovika Campus tőszomszédságában található Orczy-kertben lesz, itt rendezik minden nap a díjátadást is. A golfjátékosok – köztük a 18 fős magyar csapat – a Mercure Budapest Koronában szállnak meg. A megnyitó ünnepségen a sportolói eskütétel angol nyelvű szövegét dr. Felsen Gábor golfozótársunk mondja majd el.”

HG Mi lesz a pontos program, milyen formában rendezik meg a golfjátékokat?

HGY
Kedden - a hivatalos gyakorló nappal - kezdetét veszi a nemzetközi megmérettetés. 13 ország 81 golfozója indul, négy kategóriában: 50 év alattiak, illetve felettiek, női és férfi mezőnnyel. Fontos kiemelni, hogy az urak, csapatban is megmérettetik magukat. Az országok 4 főt delegálhatnak a csapatukba és a 3 legjobb eredmény számít. A megmérettetés bruttó, illetve nettó (Str-Hcp) kiértékelésben zajlik.



Nagy öröm, hogy Magyarország 18 főt delegál az golfjátékokra.



 
 
HG A delegáció vezetőjeként, mi lesz a feladatod?

HGY
A magyar játékosok és a szervezők közötti összekötő szerepét töltöm be. Tehát azon felül, hogy indulok a versenyen, koordinációs feladatokat is ellátok. Kvázi, a legfontosabb információk rajtam keresztül jutnak el a golfozókhoz.

HG Mi lehet az elvárás?

HGY
Az Open kategóriánál benne van a pakliban egy jó magyar eredményt, azzal együtt, hogy 8-9 pro is indul, köztük Fehér Zsolt. Úgy gondolom, Rózsa Dávid - a hazai pálya ismeretét is kihasználva - odaérhet az elejére. Az 50 év felettieknél - ahol én is indulok - a magyarok hcp-je elég magas. Ott talán nekem van a legtöbb keresnivalóm, ha nem is a bruttóban, mivel vannak nálam lényegesen jobb játékosok, de nettóban titkos vágyam, hogy odaérjek a Top 5-be.

(kép: Yulia Stepanova Photography)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés