Elképesztő izgalmak - Shane Lowry immár egyedül az élen

Cservák László írása

Mennyivel más úgy nézni, majd azt követően beszámolni egy golfversenyről, hogy nem több idősíkban és különböző helyszíneken megtett ütéseket lehet csak összehasonlítani, hanem láthatóan egymást érzékelve, egymás tevékenységére reagálva élvezhetjük a magas színvonalú golfot!

Az előző napok hűvös, esős, szeles időjárása után kellemes, napos idő fogadta a játékosokat. 
Hetvenhárman voltak a +1-es cut-vonal fölött, ők örülhettek a hétvégi játék-lehetőségnek.

Az élen ketten álltak mínusz nyolccal, Shane Lowry és J.B.Holmes. Előbbi pénteken már -10-nek, utóbbi -9-nek is örülhetett, de hibájuk után nyolcról folytathatták, mögöttük 1, 2, 3 ütéssel tizenegyen kezdték a harmadik kört.

Közülük a legsikeresebb kezdés a tapasztalt Lee Westwoodé volt, aki az első 4 lyukon 3 birdie-t is csinált, és szombaton elsőként érte el a mínusz tízes állást. Jöttek aztán többen is, először Lowry, majd Holmes zárkózott föl mellé, majd negyediknek Tommy Fleetwood is közéjük került.

Ez a helyzet majdnem a kilencedik lyuk végéig kitartott, de a kilencedik végén Lowry, a hazaiak kedvence egyénieskedett egy kicsit, és mínusz tizeneggyel elhúzott a többiektől!

Ragyogó golfot láthattunk majdnem minden játékostól, és az is közös volt bennük, hogy a jó játék végén a labda még a biztató gurítás után sem esett kötelezően a lyukba. Szurkolhattunk például az amerikai Koepkának, de nem sikerült közelebb kerülnie az éllovasokhoz, sőt, még nőtt is közöttük az eredetileg 3 ütéses különbség. Westwood nem bírtra végig tartani a színvonalat, nem csak a birdie-sorozat maradt abba, két hiba is becsúszott, visszaesett -8-ra. Holmes csak annyival járt jobban, hogy az ő két hibája -11 után következett, ő -9-re esett vissza. Tommy Fleetwood tartotta legtovább jó pozícióját, amikor Lowry -13-on állt, Fleetwood tartotta a 12-t. Aztán az ír fiú megrázta magát, nyomott egy hármas birdie-sorozatot, és -16-tal, négyütéses előnnyel fejezte be a harmadik kört. Második Fleetwood -12-vel, harmadik J.B.Holmes, aki a végén egy birdie-vel tudott faragni a hátrányából.
Justin Rose -6-tal kezdett, majd hamar -7-re alakította állását, de utána folyamatosan csak a part tudta hozni, majd szinte törvényszerűen következett egy hiba is. Ám az angol nem adta fel, egy eagle-birdie-birdie sorozattal feljött -10-re. Ekkor azonban az újabb javítás helyett megint becsúszott egy hiba, a vége -9. Brooks Koepka a 12-esen nyolccal állt par alatt, előtte szinte minden lyukon pár centi hiányzott az újabb és újabb birdie-hez. Híveinek bele kellett törődnie, hogy ezeknek a fájdalmas centiknek a hiányában nem lesz, nincs esélye az újabb Major-győzelemre.

Ráadásul két bogeyt is el kellett könyvelnie, majd további bravúros birdie-kkel -9-cel zárt.
A napot a számok tükrében összegezve azt láthatjuk, hogy a legjobb teljesítményt Shane Lawry nyújtotta, hiba nélküli 63 ütése -8-at ért, és első két napi -8-ával együtt ez -16-ot jelent. A nap második legjobb eredménye az angol Danny Willett 65-je volt, ezt szintén hiba nélkül, 6 birdie-vel teljesítette, de ezzel is messze van még az élbolytól. 66 ütéssel játszotta le a harmadik kört Tommy Fleetwood, mégpedig 5 birdie-vel, hiba nélkül, valamint Ricky Fowler, ő viszont 6 birdie-jét 1 bogeyval rontotta.

Az utolsó nap fő kérdése, hogy az ír Shane Lowry hogy birkózik meg azzal a szeretettel, elvárással, nyomással, ami sokkal tapasztaltabb, nevesebb társának, Rory McIlroynak nem sikerült? Vagy éppen ellenkezőleg, segít neki szárnyalni az érezhető, szinte megfogható szeretet, és meglévő, tekintélyes előnye birtokában nyugodtan terelgeti majd a labdáját a cél, a bajnokság megnyerése felé?


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés