The Open: Rory McIlroy nem bírta a nyomást



Cservák László írása

Ahogyan azt sűrűn elmondom a tévében, egy négynapos profi verseny első napján nem lehet megnyerni azt, de elveszíteni igen. Az észak-írországi helyszín megvalósulásában rengeteget segítettek a hazaiak menői, különösen Darren Clarke, Rory McIlroy és Graeme McDowell.

Tudhattuk mindig is (persze csak elmondásból), hogy milyen terheket rak egy-egy hazai helyszín az adott nemzet képviselőire, de általában a hírek arról szólnak, hogy viszonylag jól megbirkóznak a feladattal.

Most meg azt láthatjuk, hogy Rory McIlroynak túl nagy volt ez a feladat, szurkolói csalódottan láthatták, hogy nem tudta elviselni az elvárásokkal járó terheket. Az első napi katasztrofális kezdést (négyes bogey az első lyukon) hasonlóan rossz befejezés követte (tripla az utolsón), és közben hiába tett meg mindent a jó szereplés érdekében, 79 ütéssel zárt, ami a par 71-es pályán plusz 8-at jelent.


Viszont kétségünk sem lehetett az iránt, hogy a hazaiak kedvence mindent el fog követni azért, hogy megpróbálja helyre hozni csütörtöki hibáit, és második napi eredményével mégis teljesítse a cutot. Elismerésre méltó akarattal koncentrált, odafigyelt minden ütésére, és megadta a reményt a szurkolóknak, hogy sikerülhet is az emberes feladat. Birdie-zte a hármast és hetest, majd fordulás után sorozatban az első hármat. És amikor már megfoghatóvá vált a remény, megint rontott. Voltak előzőleg is roughba küldött ütései, de a legfontosabb időszakban újra és újra megremegett a keze.75 méterről nem találta el a greent, majd a par 3-as lyukon kezdett a mély bunkerbe. Ennek ellenére még az utolsó két szakaszon is megvolt a birdie-puttja, sajnos egyik sem sikerült. Elismerésre méltó teljesítménye ellenére McIlroy búcsúzott az Opentől, de helytállásáért a lelkes közönség felállva ünnepelte.

Bizonyosan egész nap minden játékos törekedett a minél jobb szereplésre, de ez igazán az utolsó 2-3 órában lett egyre nyilvánvalóbb. Már délután látszott, hogy +1, esetleg +2 lesz a cut-vonal, a délután-este a folyamatos menekülésé volt. Sikeresen menekült többek között Jim Furyk, Paul Casey, Francesco Molinari, Graeme McDowell az utolsók közül, de alakulhatott volna akár úgy is, hogy egy pár további rontással plusz kettőre alakul a cut, és akkor további játékosok is megmenekülhettek volna. Jason Day, Brandt Snedeker, Andrew Johnston, Alexander Levy és Brian Harman mellett ez Rory McIlroynak is meghozta volna a megváltást, játékjogot a hétvégére. De nem-és-nem, a cut maradt +1-en, hetvenhárman folytathatják szombaton.




És noha nem tőle várták, az írek máris Shane Lowrynak szurkolhatnak, aki J.B.Holmesszal együtt mínusz nyolccal holtversenyben az első helyen áll. Igaz, hogy az amerikai -9-en is állt, viszont Lawry neve mellett már -10 is szerepelt, onnan esett vissza 2 bogey miatt.

Két angol, Tommy Fleetwood és Lee Westwood osztozik -7-tel a 3. helyen, Cameron Smith, Justin Harding és Justin Rose követi őket -6-tal. Már megtanulhattuk, hogy a Major versenyeken oda kell figyelni Brooks Koepkára is, hát még, ha a hátránya mindössze 3 ütés az éllovasokhoz képest. Egyébként Dylan Frittelli is örülhetett a nap folyamán mínusz nyolcas eredménynek, de egy bogeyval és egy duplával 5-re rontott. Ugyanennyivel áll Andrew Putnam és Jordan Spieth is, tehát az élcsoportban tizenegyen vannak 3 ütésen belül, további hatan még eggyel lemaradva.

Ahogyan tudjuk, a szombat a „Moving day”, meglátjuk, kiket szabadít fel a továbbjutás, és kikre rak béklyót a nagy lehetőség.

Továbbra is csak azt mondhatom, ÉLJEN A NAGYBETŰS GOLF!!! 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés