The OPEN: J.B.Holmes vezeti a mezőnyt




Cservák László írása

Nem tudom nem azzal kezdeni, mennnnyyyire sajnálom, hogy nem tudom a helyszínen nézni Portrushban a 148. Open történéseit, ráadásul olyan tévéközvetítések miatt, amelyek el is maradtak...

Már a pálya látványa is egyszerűen lenyűgöző, hát még figyelni a világ legjobb játékosainak az ütéseit! Jó, mondjuk ütöttek rendesen, néhányan sokkal többet is, mint szerettek volna.

Például Rory McIlroy, aki a környékbeli Holywoodban nőtt fel, és 16 éves korában 61 ütéssel pályacsúcsot ért el Portrushban, ami azóta is érvényben van. Többek között ezért várták tőle, és ezért tőle várták első sorban a jó szereplést. Valamiért nem tudott megbirkózni a feladattal, quadruple, azaz négyes bogeyval nyitott az első lyukon, majd egy bogeyval hamar plusz 5-re alakította az állását. Most is 61 állt a neve mellett, de már a 15. lyuk után! A kegyelemdöfést a 18-as adta meg, ez triplával sikerült, így összesen plusz nyolccal fejezte be az első kört.

Nála lényegesen rosszabbul járt a valamikori világelső David Duval, aki közel egy éven keresztül vezette a világranglistát. Akkoriban egy fantasztikusan megjátszott 59-cel kápráztatta el a világot, most az első körben 91 ütéssel az utolsó helyen végzett. Az első két lyukat 2 birdie-vel teljesítette, az állása nagyon szép mínusz kettő! De a par 4-es 5. szakaszhoz 8 ütésre volt szüksége, mínusz kettőjéből azonnal plusz kettő lett! Egy sima bogey után még egy „mestermű”, 5 helyett 14 (!!!), az állása máris +12! Ezt követően volt még 5 bogeyja, majd az egészet egy triplával zárta, így szedte össze verejtékes munkával a plusz húszat!

Graeme McDowell is itt nőtt fel, pálya ismerete is biztatónak látszott. Az első 9 lyukat 2 birdie-vel és 7 parral zárta, a 14-esen az újabb birdie-vel -3-ra állt, egy ütésre az akkori éllovastól. Elrontotta a 15-öst, majd a 17-est, de még így is mínusz eggyel kezdte meg a 18-ast. Első ütését követően labdája a magas fűbe került, és hiába kereste minden néző a környéken, a labdát csak 3 perc 12 másodperc keresés után sikerült megtalálni, ami a szabály szerint elveszettnek számított.

„DzsiMek” alaposan összerugdalta semmiről nem tehető táskáját, és mehetett vissza az elütőre megjátszani egy labdát. A lyukat 7 ütéssel teljesítette, így lett az ő egykori mínusz hármából, majd mínusz egyéből záráskor plusz kettő!





Nézzük azonban a dolgok másik oldalát is, konkrétabban az élcsoportot!

A váltakozó időjárás, a szeles, esős idő ellenére sok jó teljesítményt láthattunk. Csütörtökön este, amikor mind a 156 játékos befejezte a játékot, az amerikai J.B.Holmes áll az élen 66 ütéssel, ami a par 71-es pályán -5-öt jelent. Érdekes, hogy Holmes az első lyukat bogeyra rontotta, utána viszont hiba nélkül 6 birdie-t szerzett, gratulálhatunk neki pozíciójához! Pláne, ha még figyelembe vesszük, hogy az amerikai fiú 2011-ben agyműtéten esett keresztül, már az is csodaszámba megy, hogy egyáltalán visszatérhetett a golfpályára!

Hogy egy ír legyen az élbolyban, arról Shane Lowry gondoskodott, 5 birdie-jét csak 1 bogeyval rontotta, a -4 a második helyet jelenti a számára. Jon Rahm is állt az élen mínusz öttel, de azt követően hármat is rontott, -3-mal zárta a kört. Mínusz hárommal 13-man várják a második kört, mínusz kettővel négyen, mínusz eggyel huszonegyen! Ez azt jelenti, hogy par alatt 41 játékos teljesítette a pályát, ők győztek! Gyanítom, hogy a cut teljesítéséhez piros számra lesz szükség, ez pénteken estére kiderül.


Aki teheti, nézze a versenyt, szerintem ez az igazi GOLF!


Szokatlan pillanatok



banner ugynoksegi v2 260px

Keresés