Kapitányi megbízatás – Közösségépítés felsőfokon

„Több nehezítő körülmény ellenére, előrelépett a csapat”

2018-as szenior női bajnokunk, dr. Kárpáti Szilvia, Batta Krisztina távollétében megbízott kapitányként vállalt szerepet a Lengyelországban rendezett Marisa Sgaravatti Trophy-n. A rendkívül erős mezőnyben a magyar csapat egyik vezéregyénisége volt. A tapasztalatokat levonva értékelte a tornát.

Összekovácsolódott a csapat

„Több nehezítő körülménnyel kellett megbirkóznunk, a csapatból négyen kisebb-nagyobb sérüléssel küzdöttek, hűvös, szeles volt az idő, valamint a greenek szomorú, kiégett, sivatagira emlékeztető állapotban voltak. Mindezek ellenére mindenki maximálisan igyekezett. Ötünknek sikerült 34 ütéssel kevesebbel zárni az első két stroke play napot, mint tavaly. A fejlődést tehát nem lehet kétségbe vonni.

Vidám hangulatú, összetartó csapat alakult ki, a játékon kívüli szabadidőket is közösen szerveztük meg és töltöttük el.


Peches kiosztás

A match play párok összeállítása sajnos idén nem volt szerencsés. Az első nap nem volt lehetőségünk befolyásolni a sorsolást, a másodikon pedig vakon kellett leadnom a játékosok sorrendjét, nem ismerve az ellenfél stratégiáját. Megpróbáltam tanulmányozni az ellenfél előző napi stratégiáját és tanácskoztam a kapitány-kollégákkal is, valamint feltérképeztem a csapatom erősségét (hcp ill. az aktuális játéknívót). Ennek ellenére sajnos nem jött be, amire számítottunk. Beszéltem erről az ESLGA illetékesekkel, akik bár igazat adtak nekem, de arra hivatkoztak, hogy ennek a „lottózásnak” hagyományai vannak, illetve hogy az Eb-n is így van.

Ezzel nagy pechünk volt idén, de bízom benne, hogy a csapat erősödésével jövőre a match play-ben is sikerül javítanunk.  Fontos lenne más nemzetközi bajnokságon is csapatot indítanunk, hogy szokjuk a közeget, nem mellesleg pedig erősítené a csapatszellemet és növelné a tapasztalatainkat.



Új barátságok szövődtek

Jó kapcsolatokat építettünk ki a portugál, a svéd, és a győztes olasz csapattal is. Mindannyian meghívtak bennünket versenyeikre.  Az olaszok beszédükben kiemelték a FAIR PLAY jelentőséget, mint a MS torna szellemének lényegét.  Nagyon élveztük a színvonalas sporttársak társaságát és a nagyszerű játékot!

A lengyeleknek sikerült (a szervezők szerint is) az egyik eddig legjobb hangulatú tornát megszervezni. Két este is volt zenés, táncos program, ami összekovácsolta a különböző nemzeteket, barátságok alakultak ki, feloldódtak még az egyébként zárkózottabb emberek is.

Ezt szeretnénk a 2024-es magyarországi versenyen is megvalósítani.  A vendéglátók figyelmes szervezése még az ESLGA elnöknőjét is meglepte. Például már a versenynapot megelőző este elvitték a felszerelésünket a szállodából, másnap reggel pedig elektro-trolleyra szerelve várt a bagünk, tee time szerint sorba állítva. Nagyon emberi vonás volt az is, hogy a záró esten az összes alkalmazottat személyesen nevén szólítva felvonultatták. Továbbá minden nemzet kérhetett neki kedves zeneszámokat, amire közösen, fergeteges hangulatban táncoltunk.

Úgy érzem a MS versenyek egyedülállóak! Sok tapasztalatot szereztünk és alig várjuk a jövő évi versenyt, amit a csehországi Konopiste pályán rendeznek meg.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés