„Jövőre mindenkivel ugyanitt!”


Dibuszék lettek az új bajnokok

A tavalyi siker után ismét a zirci Forest Hills Golf Club adott otthont a II. Szenior Csapatbajnokságnak, amely parázs csatákat és nemes versengést hozott. A kezdeményezés elérte célját. A sportaktivitás mellett fontos szempontot játszott a hangulat és a közösségi életének építése!

A Vándor Kupáért 10 csapat versengett a sokak által kedvelt, texas scramble formában (2 forduló, 9-9 szakasz). Az új bajnok a YOUNG Lake csapata lett (Petkovics Györgyi, Petkovics Zoltán, Básti Gyula, Dibusz László), míg a második helyre a címvédő MASTERS csapat ért oda (Dr. Takács János, Jakobi László, Gratzl Ferenc, Gulyás Gyula). A bronzérmet a BEST team (Dr. Varga Irén, Bözöri Imre, Klézli Ferenc, Horváth Béla) szerezte meg.


A győztes csapat tagja, Dibusz László boldog volt a verseny után:

„Egy nagyon jó hangulatú verseny volt. Az esemény elsősorban nem az eredményekről, sokkal inkább a baráti beszélgetésekről marad emlékezetes. Persze mindig jó érzés győzni. Több hasonló kezdeményezésre lenne szükség!" 


Kárpáti György, a zirci klub menedzsere csatlakozott az előtte szólóhoz, hozzátéve a torna jövőre folytatódik!

„Az esemény megmutatta, hogyan kell a golfot a barátsággal ötvözni. Jó volt látni, hogy a játékosok életöröme a játékban is megjelent.

A két forduló között egy könnyű ebéd is volt a Forest Hills Golf Club jóvoltából. A sztorizgatások pedig tovább színesítették a napot. Gratulálunk minden részvevőnek! Jövőre mindenkivel ugyanitt!”  


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés