Kötél Bence bekezdett – Mínusz 1-gyel a második!



A Magyar Amatőr Bajnokság mellett, természetesen fokozott figyelemmel kísérjük a WAGR minősítésű Szlovén Junior Nyílt Bajnokság küzdelmeit, ahol a 12 tagú magyar különítmény sikeréért szoríthatunk. A Ljubljana mellett fekvő Arborétum Golf Club pályáján a pénteki játéknappal kezdetét vette a háromkörös torna. Lássuk, ki milyen eredménnyel kezdett.

A népes férfi mezőnyt közel 90 játékos alkotja, köztük 8 fiúnk is. A start kétségtelenül a “BB” műhely egyik játékosának, Kötél Bencének sikerült a legjobban, aki -1-gyel robbantott, így két ütéssel a versenyben vezető POTOČAR Vid Jože mögött, a második helyről várhatja a folytatás. A mezőny igen szoros, ennek is köszönhető, hogy a kis Bertényi +3-as eredményével együttállásban a 11., míg Sárközi Ricsi +6-tal a T19. helyen találta magát.

További magyar eredmények:
T23. Kemény Kevin (+7), T33. Závaczki Bálint (+8), T43. Somogyi Bence (+9), T45. Fülöp Gergő (+10), T61. Horváth Ákos (+13).

A lányok 43 fős mezőnyében Berkenyei Daniella és Jaczkovics Emma hozta a legjobb magyar eredményt +10-zel, amivel együttállásban a 16. helyen állnak, addig Nagy Klára +19-cel, a 36. pozícióban. Koharek Anna +21-gyel a T38. helyen áll.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés