Junior Tour: Benke az abszolút győztes




(főkép: Tátrai Béla)

Június 25-én, kedden a St.Lőrinc Golf Clubba látogatott a Junior Tour mezőnye. Bartha Ferenc egy sikeres, jó hangulatú versenyről számolt be lapunknak, ahol közel 50-en álltak elütőre a különböző korcsoportokban.
 
Emlékeztetőül

Idén jelentős változások történtek a versenykiírásban. A kategóriák (A,B,C,D) már nem az életkor, hanem a hcp-besorolás alapján alakulnak, ráadásul az „A” és „D” kategóriákban a bruttó ütésszám, a B és D kategóriákban a nettó stableford pontok alapján állapítják meg a díjazást. A 2019-es sorozat összesítésébe pedig azokat a versenyzőket számítják majd be, akik legalább öt fordulóban érvényes eredménnyel rendelkeznek.

„Ahogy lenni szokott a 9 szakaszos versenyeken, szoros eredmények születtek. A nap legjobbja a Pannónia Junior Akadémia versenyzője, Benke Ákos lett +2-es score-ral, aki nem csak a bruttóban, de a kategóriájában is győzött, míg a lányok közül a legjobb eredményt Berkenyei Daniella szállította +3-mal.

Egy nagyon vidám hangulatú versenyen csaphattak össze fiatalok, ahol a pálya az elmúlt napok esőzései ellenére remek állapotú volt, köszönhetően a St.Lőrinc csapatának, akik mindent megtettek.

A gyerekek elégedetten, mosolygósan térhettek haza.  Bodor tanár úr bíráskodott, míg a díjakat Hahn Roland, a junior válogatott szövetségi kapitánya adta át a legjobbaknak" – számolt be Bartha Ferenc.

Eredmények (PC CADDIE)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés