Kísérteties egybeesés vagy egyszerű véletlen?




- Főtitkári gondolatok -

Az volt az ember érzése, mintha egymásra licitálnának a szomszédos országok szövetségei. A bajnokságok időpontjai ide-oda tolódtak. Ebből próbálta a lehető legjobbat kihozni az MGSZ, Makszin Áron főtitkár elmondása szerint. Azon voltak, hogy az országos szövetségi versenyek véletlenül se ütközzenek más környező országok versenyeivel.

„A Magyar Bajnokság természetesen kiemelt helyet foglal el, emiatt a szövetség érdeke is, hogy minél több honfitársunk képviseltesse magát. Az elnökség a versenynaptár véglegesítését követően kétszer is (!) módosította a Magyar Bajnokság időpontját az eredetihez képest pont azért, hogy a szlovén junior versenyt elkerüljük. Sajnos ők is folyamatosan módosítottak ezért alakult ki végül ez az időpont ütközés.

Ráadásul egy pont után már nem  lehet tovább ezt a „csiki-csukit” játszani, mert a rendező klub(ok)nak is van saját versenynaptára, programja amit szintén figyelembe kell vennünk.. A versenynaptár egy sok szereplős konszenzus, egy közös munka eredménye, ahol minden eseménynek meg van a maga helye.

Tudomásul kell vennünk, hogy a nagyszámú korosztály, valamint az igen sűrű nemzetközi és hazai versenynaptárak miatt időpont ütközések vannak, és lesznek. Mindig a játékos döntése, hogy melyik versenyt gondolja fontosnak és miért, és melyik versenyre utazik.

Majd a Magyar Bajnokság előkészületeit érintettük.

„Ahogy a Magyar Kupa alkalmával is, Kisoroszi megadja a módját és egy remekül előkészített pályával kedveskedik a résztvevőknek. Több játékos is nagyon dicsérte az elvégzett munkát. Úgy vélem, hogy a pályán történt módosítások, szintén hozzájárulnak a megfelelő játéktempóhoz és a magas színvonalú bajnokság lebonyolításához.

Lesz Live Scoring és elkezdtük az önkéntesek toborzását is. Aki szeretne csatlakozni hozzánk, jelentkezzen a
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címeken.

Jó versenyzést kívánok mindenkinek!”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés