Vajon ezúttal sikerül győznie Woodlandnek?


Az amerikai nyolcadik alkalommal tölti az élen a szombat éjszakát PGA Tour versenyen, ám eddig még nem tudta pozícióját győzelemre váltani.

Eljött hát a Moving Day, a nap, amelyik a legtöbb mozgást ígéri az eredményjelzőn. Akik éppencsak megúszták a cutot, vagy akik az élbolyban tanyáznak, nem kell finomkodniuk, támadhatnak bátran a minél jobb score-ok reményében. Persze a dolgok a visszájára is fordulhatnak, a nagy bátorságnak sokszor akár megbánás, sírás lehet a vége. Mindegy tehát, hogy előre vagy hátra, a szombat a nagy mozgások napja. Szokott lenni általában…
Most, mintha nem lett volna sok látványos előretörés, de visszaesés sem, picivel tömörebb lett az élmezőny.

Gary Woodland
őrzi első helyét, három birdie-je mellé becsúszott e heti második hibája is, összeredménye -11. A US Openek történetében eddig 52 olyan nyertes volt, aki egyedül vagy megosztva az élen állt 54 lyuk után, ez bíztató lehet Gary számára is. Ő nyolcadik alkalommal tölti az élen a szombat éjszakát PGA Tour versenyen, ám eddig még nem tudta pozícióját győzelemre váltani.




Most sem lesz könnyű dolga, mert Justin Rose megőrizte második helyét, mínusz tízre módosította állását, és így már csak egyetlen ütéssel áll Woodland mögött. Rose 5 birdie mellett 2 bogeyval alakította ki napi 68-át, és csinált -7-jéből -10-et.

Aztán jön Brooks Koepka, Chez Reevie és Louis Oosthuizen mínusz héttel, osztozva a harmadik helyen. Személy szerint én nagyobb ugrást vártam Koepkától, és gondolom régi, meg új hívei is. Meg kell adni, övé volt szombaton a kettőből az egyik bogey nélküli kör (a másik Byeong Hun An), de „csak” 3 birdie-vel tudott közelebb kerülni az első helyhez, ez pedig nem biztos, hogy elég lesz vasárnapra. A statisztika persze semmire nem kötelez, sokszor csak játék a számokkal, de 2017-es győzelmekor 54 lyuk után az élen állt, 2018-ban meg egy ütés hátrányban várta a negyedik kört. Most  nagyon nehéz lesz nyernie, mert amellett, hogy neki extrát kell nyújtania, Woodland mellett Rose-nak is gyengélkednie kellene Koepka első helyéhez. Lehet tartani attól, hogy nem fogják neki megtenni ezt a szívességet…

Tiger
nyilatkozata szerint jól játszott, csak az eredménye nem sikerült az elvártak szerint. 5 birdie és 5 bogey mellett 10 par hozta a 71-es score-t, ezzel a középmezőnyben találhatjuk.
Phil Mickelsonnal nem bánt kegyesen az utolsó két szakasz, miközben Rose par-birdie-vel zárta a napot, Phil bogey-dupla bogey sormintát választott…

Ahogy tegnap írtuk, Rory McIlroy a kezdő ütések rangsorában csütörtöki 296.80 yardról (90. hely ebben a mutatóban) pénteken 335,10-re javított (2.hely), szombaton 326,10-zel pedig a leghosszabbnak bizonyult a mezőnyben. Ezzel együtt csak -6-ra javított, rá, mármint esetleges elsőségére ugyanaz vonatkozik, mint Koepkára.

Végezetül újra tudomásul kell venni, hogy ezek csak szavak, okoskodások, a lényeg vasárnap úgyis a pályán fog eldőlni. Aki tudja nézni a versenyt, bizonyosan jó szórakozásban lesz része!

Az élcsoport állása:

1. Gary Woodland  68-65-69—202 (-11)
2. Justin Rose  65-70-68—203 (-10)
3. Brooks Koepka  69-69-68—206 (-7)
4. Chez Reavie  68-70-68—206 (-7)
4. Louis Oosthuizen  66-70-70—206 (-7)



Cservák László

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés