Drámai végjáték az Emil Frey Kupán (nyilatkozattal)




Kánikulai meleg, jól előkészített pálya, izgalmas verseny. Így foglalhatnánk össze röviden a szombati versengést Tatán, amely ranglista megmérettetés is volt egyben. A hajrá izgalmasan alakult és csupán a hátsó kilenc döntött (a versenybizottság döntése alapján - a szerk.!) Fülöp Gergő javára Rózsa Dáviddal szemben.

Nagy hőség, szikrázó napsütés és jól előkészített pálya várta a játékosokat a tatai Old Lake Golf Clubban. A 60 fős mezőnynek saját magukon és az ellenfeleken kívül a forrósággal is meg kellett küzdenie. A szervezők mindent megtettek ennek enyhítésére, folyamatos folyadékpótlást biztosítottak a résztvevőknek. A legjobbak a névadó szponzor, az Emil Frey által felajánlott értékes nyereményekkel (tesztvezetéssel, gyönyörű kupával, golfos ajándékokkal) gazdagodtak.

A klub igazgatónője, Bábos Réka egy sikeres versenyről számolt be, amely egyben tanulságként is szolgált számára:

„Hagyományosan egy nagyon jó hangulatú versenyt hozott az Emil Frey Kupa, amely a cég profiljába illő díjazással zárult. Minden nagyon gördülékenyen zajlott, nem volt semmiféle fennakadás és sikerült nagyobb csúszás nélkül teljesíteni a megmérettetést ebben a forróságban.

Egyedül az első hely kérdése okozott némi vitát, hogy azonos eredménynél mi dönt a játékosok között egy ranglista megmérettetésnél. A versenybíróság úgy döntött, hogy ebben az esetben nincs szükség playoff-ra és a hátsó kilenc a döntő. A jövőben emiatt egyértelműsíteni kellene az erre vonatkozó szabályokat, hogy ne fordulhasson elő hasonló precedens.”



Fülöp Gergő
természetesen nagyon boldog volt, hiszen a Húsvét Kupa után egy újabb nagyobb eseményen vehette át a bruttó győztesnek járó díjat Tatán:
 

„Nagyon örülök ennek a győzelemnek! Tatán idén kettő versenyből kettőt sikerült nyerni, de a score még inkább boldogít, mert ezúttal a győzelemhez jó játék is párosult. Ma nem nem csúsztak bele olyan hibák, olyan szakaszok a játékba, amik elrontották volna az eredményt, végre minden összejött. A pitcheimen még bőven van mit javítani, de ma örömömre a szerencse is velem volt: több 10 és 20 méter közötti puttot sikerült beütnöm."


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés