Gary Woodland az élre tört




Bogey-mentes kör és rekordbeállítás az amerikaitól

Mielőtt a második napi eseményekre térnénk, tekintsünk vissza egy pillanatra a csütörtöki történésekre. Abból  a szempontból legalábbis, hogy az amerikai szövetség, a USGA a szokásosan félelmetes pályával riogatta a részvevőket, ehhez képest egészen „baráti” layout várt a játékosokra. 

Pebble Beach 6300 méteres hossza messze nem félelmetes, mindenféle vasakkal is elérhetők a célpontok. Az kétségtelenül igaz volt, hogy aki elhagyja a fairwayt, nehezen menthető helyzetbe kerül. A greenek sebessége sem haladta meg (egyelőre) a 12-t, úgyhogy az előzetes ijedelem eredménye: sok birdie és jó score-ok.

Persze ez csak általánosságban igaz, mert vannak nagy vesztesei is a csütörtök-pénteki fordulóknak:

nem kellett hozzá nagy jóstehetség megmondani, hogy a nevesebbek közül búcsúzni fog Tony Finau (+4), Ian Poulter (+4), Justin Thomas (+4), Jimmy Walker (+4), Ernie Els (+6) és Bubba Watson (+8) is, nem beszélve Lucas Bjerregaard és Zac Blair plusz tizenhármáról…

+2

A cut plusz kettőn lett megállapítva, hetvenöten játszhatnak a hétvégén, 71 profi és 4 amatőr. Érdekes, hogy 15 amatőr golfozó volt a mezőnyben a csütörtöki rajtnál, közülük  Brandon Wu (-2), Viktor Hovland (E), Chandler Eaton (E) and Michael Thorbjornsen (+2) játszhatnak még a hétvégén is.

Hetedik helyről az élre

A pénteki kör után az élen Gary Woodland áll, csütörtöki 68-a (-3) után pénteken 65-tel teljesítette a pályát, ez összesen 9-cel van par alatt. A 65 egyrészt az egyedüli bogey-mentes teljesítmény volt pénteken, másrészt beállította vele a Pebble Beach-en rendezett Openek legalacsonyabb ütésszámát Tiger Woods (2000) és Justin Rose (2019) mellett. Woodland hatodszor áll az élen egyedül vagy megosztva a PGA Tour-on 36 szakasz után, az előző ötből kétszer a második helyet szerezte meg.



Két ütéssel lemaradva követi őt Justin Rose, aki előző napi -6-ját 1 bogeyval és 2 birdie-vel -7-re alakította. Mögötte a dél-afrikai Louis Oosthuizen áll -6-tal, Aaron Wise és Rory McIlroy -5-tel osztozik a 4. helyen.

Rory McIlroy
múlt heti fantasztikus játéka után tehát még itt is versenyben van. Fordulás előtt 2 birdie, majd a 13-on bogey, a 14-en dupla, a 15-ön és 16-on birdie-birdie volt a sorrend, a vége 69. Csütörtöki kezdő ütéseivel (296.80) a 90. volt a rangsorban, pénteken a 335.10 yard a második helyet jelentette ebben a mutatóban.

Tiger Woods
355. PGA Tour rajtján 324.-szer teljesítette a cutot, kártyája ezúttal szokatlanul színtelen volt. Főleg a par-ok sorakoztak rajta, 15 „E” betű mellett 1 birdie és 2 bogey színesítette, előző napi -1-ét ezzel a +1-gyel lenullázta. Teljesítményének érdekes mutatói: csütörtöki 50 %-os green in regulation-ét pénteken 13/18-ra javította, viszont előző napi 25 gurítása helyett 32-re volt szüksége.

Végül egy pár szó Koepkáról: 3 birdie-jét 1 bogeyval rontotta, nem sziporkázott. Viszont -4-gyel megmaradt a reménye, hogy egy sikeres moving day után vasárnap harcba szálljon a sorozatban harmadik US Open bajnoki címért.

Egy kis böngésznivaló:
                                     Gary Woodland                          Justin Rose                      Louis Oosthuizen
Kor                                35 (1984.05.21)                      38 (1980.07.30)                   36 (1982.10.19)
FedExCup                            9                                               10                                           58
Világranglista                      25                                               4                                             22
Startok a U.S. Openen         8                                                13                                             9
Top-10 U.S. Openen            0                                                 4                                              2
PGA TOUR start                244                                              334                                          164
PGA TOUR győzelem            3                                                 10                                            1
Start 2019-ben                 17                                                 11                                            12
 Győzelem 2019-ben           0                                                   1                                             0
Top-10  2019-ben              7                                                   5                                             3


Cservák László


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés