Beharangozó: Következik a 119. US Open!



(Képek: U.S. Open)

- Cservák László előzetese -

Magyar fejjel talán hihetetlen, de a versenyre bármelyik profi és amatőr golfozó jelentkezhetett, akinek a hendikepje 1.4 alatt volt április 24. előtt.

9125 nevezést fogadtak el, ami a hatodik legtöbb az előző bajnokságok történetében, a legtöbben, 10.127-en 2014-ben szerettek volna játszani.

A „Helyi selejtezők” 18 lyukon folytak, 109 helyen Amerikában, egy helyen pedig Kanadában. A „Területi selejtezők” 36 szakaszosak voltak, ezekből nyolcat tartottak, mégpedig június 3-án. Helyszínei: Kalifornia, Florida, Georgia, Maryland, New York, Ohio és Washington. Igen, ha valaki szerint ez hét, jól számolt, a nyolcadik helyszín Texas volt, azt az eseményt május 20-án rendezték. Már tizenötödik éve, hogy Japán és Anglia is helyet ad területi selejtezőnek, így volt ez most is (május 27, ill. június 3.), az utolsó lehetőség a kanadai volt, szintén június 3-án.
Ezzel kialakult a 156 fős mezőny, amelyet 36 szakasz lejátszása után 60-ra (és a holtversenyesekre) csökkentenek.

Az első US Opent 1895-ben rendezték, az idei a 119. a sorban. Ez úgy lehet, hogy az első világháború miatt két évben (1917,18) és a második világháború miatt 4 évben (1942, 43, 44, 45) nem rendezték meg.

Tavaly a pénzdíj 12 millió dollár volt, abból a győztes 2,16 milliót kapott, idén az összdíjat 12,5 millióra növelték, ez a legmagasabban dotált golfverseny (kéretik nem keverni a FedEx sorozattal)!




A nyertes a csekken kívül a következő díjakat kapja:

- 10 éves részvételi lehetőség a US Open versenyeken
- Meghívás a következő 5 Mastersre
- Meghívás a következő 5 (British) Openre, amelyet az R&A rendez
- Meghívás a következő 5 PGA Championshipre
- Meghívás a következő 5 Players Championshipre
- Játékjogosultság a PGA Tourra a következő 5 idényben

Az első United States Open Championshipet Horace Rawlins nyerte a Newport Country Clubban Rhode Islanden 1895. szeptemberében! Rawlins a győzelméért 150 dollárt kapott, egy aranyérmet, és egy évig birtokolhatta az ezüstből készült bajnoki serleget. A serleg kiállításra került Rawlins klubjában, míg egy év elteltével át nem adták a következő győztesnek. Így ment ez egy évszázadon keresztül. 

Az eredeti kupa egy tűzben megsemmisült 1946 szeptemberében Lloyd Mangrum klubjában, a Chicago melletti Tam O’Shanter klubban. A USGA felvetette, hogy egy új formájú serleget kellene terveztetni, ám mégis úgy döntöttek, hogy az eredetiről készíttetnek egy hiteles másolatot. Ezt 1947 április 24-dikén adták át. Ez a darab maradt szolgálatban 1986-ig, amikor is a USGA Múzeumba került, azóta ennek a másolata van használatban.

Rengeteg érdekességről lehetne még beszámolni, de jöjjön már végre a verseny!


Az EREDMÉNYEKET ITT KÖVETHETIK!

Gyakorló nap

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés