A footgolf csúcsa




Már fél évtizedes hagyományra tekinthet vissza a Footgolf Csúcs Kupa. A HGS PR Ügynökség éves rendszerességgel szervezi meg társasági eseményét, ahol idén egyik rekord dőlt a másik után. Az idei footgolf verseny legjobbja az Országgyűlés csapatából került ki, a legjobb átlaggal az újságírók bírtak.

Verőfényes napsütésben rendezték az ötödik Footgolf Csúcs Kupát az óbudai Academy Golf Budapest pályáján vasárnap, csupán az utolsó percekre érkezett meg az eső, de ez sem az eredményeket, sem a jókedvet nem tudta elrontani. Rekordszámú résztvevő regisztrált a most már hagyományosnak mondható tornára, ahol a színvonalas helyi kiszolgálás és a frissítő pontokon kínált finomságok mind tettek arról, hogy egyrészt remek eredmények szülessenek, másrészt valóban egy igényes társasági esemény kerekedjen a vasárnap délutánból.

– Most másodszor rendeztük az Academy pályáján a kupát, és a fővárosi helyszín sokat segített abban, hogy ilyen nagy létszámmal jöjjünk össze. A megszokott csapatokon túl az egyik főtámogató, az MVM saját csapatot indított Kóbor György elnök-vezérigazgató vezetésével – avatott be a részletekbe Forgács István, a rendező HGS PR Ügynökség vezetője, hozzátéve, az indulók között sokan most először próbálták ki a footgolfot. – Az Országgyűlés csapata élen járt a debütánsok toborzásában, évről évre egyébként náluk emelkedik a leglátványosabban a létszám. Ráadásul sok hívást kaptam már a kupa előtt is, mik is a szabályok és hogyan kell öltözködni, szabályosan lázban égtek a leendő játékosok. A golf pályák adta eleganciába hamar belesimultak persze és nagyon élvezték. Csak mosolygós arcok jöttek le a pályáról, még akkor is, ha elfáradtak a háromórányi játékban. Volt, aki egyenesen kijelentette, ezt a játékot neki találták ki.

Ezt ugyan nem mondta Sárfalvi Péter, de a védnök, dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár megbízásából a helyszínre látogató sportigazgatásért és sportágfejlesztésért felelős helyettes államtitkár az elé letett labdát mintegy tizenöt méterről, laza eleganciával azonnal a lyukba rúgta. Elfoglaltságai miatt nem tudott elejétől a végéig részt venni a kupán, de így is megcsillogtatta gömbérzékét. A footgolffal való ismerkedése során pedig kifejtette, a sportág sokra hivatott és komoly tévés és olimpiai potenciál rejlik benne. Az esemény rangját jelzi az is, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt a kupa fővédnöke.

– Úgy érzem, idén nevéhez méltóan tényleg csúcs volt ez a kupa. Az MFGSZ elnökeként szerencsésnek mondhatom magam, hogy a HGS PR-ral évről évre meg tudjuk rendezni az eseményt. Nagyon jó volt látni, hogy sokan most először footgolfoztak és nagyon tetszett nekik. Nagyon köszönjük az összes résztvevőnek, aki kilátogatott és emelte az esemény fényét – nyilatkozta Gelencsér Gábor, a Magyar Footgolf Szövetség első embere.


A 18 szakaszt a legkevesebb rúgásból az Országgyűlés színeiben induló Szabó Gergő teljesítette, akinek hetven rúgás elég volt a győzelemhez. Kettővel maradt el tőle a rendszeresen footgolfozó üzletember, Sebestyén László és az újságíró, Somogyi Zsolt. A szabályok értelmében az utolsó kilenc szakasz eredménye rangsorolt, ahol Sebestyén volt eggyel jobb.

Végeredmény:
  1. Szabó Gábor (Országgyűlés)
  1. Sebestyén László (Üzletemberek)
  1. Somogyi Zsolt (Újságírók)


Csapatverseny:
  1. Újságírók (79,71-es átlag)
  1. Országgyűlés (80,55)
  1. Üzletemberek (83,75)
  1. MVM (90,25)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés