MEMORIAL Tournament: Patrick Cantlay ünnepelhetett a végén



Cservák László tollából
 
A vasárnap fő kérdése az volt, ki nyeri a csatát az első helyen állt Martin Kaymer (-15) és a második Adam Scott (-13) közül, illetve bármelyikük lesz a jobb, elég lesz-e a teljesítménye a verseny megnyerésére is?


A párharc úgy kezdődött, hogy Scott birdie-t csinált az első lyukon (-14), így ellenfelének hamar bele kellett rázódnia az „üldözött” szerepébe. Aztán hamar változott a kép, a harmadikat Kaymer hozta birdie-vel (-16), Scott ellenben hibázott (-13), és a háromütéses előny megnyugtathatta a német fiút. Ennek további két birdie, és ezzel mínusz 18-as állás lett az eredménye.

Scott sem hagyta annyiban, birdie-zte a hetest és a kilencest, de ez csak felzárkózást (-15) jelentett. És hamarosan felbukkant Patrick Cantley is, aki -11-ről indította a napot, ám az első kilenc lyukon 5 ütést spórolt meg (-16), ezzel ő került a második helyre.

Az egy szakasszal Cantley mögött haladó Kaymer hibázott a kilencesen (-17), és előnye egy ütésre olvadt. A 11-es lyukon Cantley egy birdie-vel ezt a különbséget is eltüntette (17-17), de pár perccel később Kaymer szintén birdie-vel ugyanott visszaszerezte (-18). Ezt követően Kaymer teljesítménye erősen visszaesett, a folytatásban bogeyzta a tizenkettest (ismét -17) és együttállás, majd a tizenhármast (-16), ezzel Cantley átvette a vezetést! Ezután Cantley továbbjavított, egyet a tizennégyesen (-18), majd még egyet a tizenötösön (-19), és teljesen a kezében tartotta az irányítást.

Közben az lett már a kérdés, hogy az amerikai játékos mögött ausztrál vagy német nemzetiségű lesz-e a második helyezett?

Scott három birdie-jére Kaymernek nem volt válasza, sőt az utolsót még el is rontotta, így a végső sorrend a következőképpen néz ki:


1. Patrick Cantlay 269 ütés (-19)     68-69-68-64
2. Adam Scott 271 ütés (-17) 71-66-66-68
3. Martin Kaymer 273 ütés (-15) 67-68-66-72
4. Kevin Streelman 275 ütés (-13) 72-68-69-66
5. Marc Leishman 276 ütés (-12) 67-71-69-69
6. Hideki Matsuyama 277 ütés (-11) 71-70-64-72


Patrick Cantley 2011-ben megkapta a legjobb egyetemi játékosnak szóló Jack Nicklaus Awardot, és 2017-es első győzelme (Shriners Hospitals) most megszerezte a másodikat, amivel 500 FedEx Kupa pont, és 1.638.000 dollár jár.



Vasárnapi teljesítménye 8 birdie, (a 2, 5, 7, 8, 9, 11, 14, 15 lyukakon), összesen 64 ütés, ami a legjobb utolsó napi teljesítmény a győztesek között a Memorial verseny történelmében. Ezt a listát eddig 65-tel Jim Furyk/2002, K.J. Choi/2007, és Tiger Woods/2009 tartotta.

Tiger Woods mellesleg a vasárnapi fordulóban kiemelkedően játszott, erről külön cikkben számolunk be.

(Főkép: Joseph Maiorana, USA TODAY Sports)

Cservák László


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés