Játékos-barát 9+9 Zircen



Kovács Titusz nyert a zirci ranglistán!

A Bakony szívében elterülő Forest Hills sportkomplexum szombaton ranglista versenynek adott otthont. A remekül előkészített zirci golfpályáján finom ételek és a megszokott magas minőségű szolgáltatások várták a pontvadászokat. A megmérettetést követően Bozó Ádám, a klub head pro-ja, valamint a bruttó győztes, Kovács Titusz is értékelt.

„Nagyszerű, jó hangulatú verseny volt, szinte megtelt a pálya, amely a sok eső ellenére is nagyszerű állapotban volt. Több résztvevő is elismerően beszélt róla – kezdte Bozó Ádám. – Dicséret illeti a csapatot, hiszen semmiféle fennakadás nem volt, olajozott fogaskerekekként pörögtek egymásba a fligthok, majd gyorsan eredményt is tudtunk hirdetni a nagyszerű nap végén. Június 16-án pedig emeljük a tétet, hiszen következik a négyfordulós EMIRATES Kupa első állomása (június 16., vasárnap), ahol főnyereményként Dubai utazást lehet nyerni" – tette hozzá.

A ranglista verseny első helyezettje, Kovács Titusz pedig nagyon örült, hogy ismét Zircen játszhatott.

„Mindig felemelő érzés ide visszatérni, ahol oly sokat voltam az elmúlt pár évben. Köszönöm a kedves fogadtatást. Ahogy korábban is mondtam, a Forest Hills egy igazi kincs, egy olyan sportkomplexum, ahol minden feltétel adott egy nagyszerű eseményhez, legyen szó versenyről, vagy gyakorlásról, amely kiválóan alkalmas akár a válogatott edzőtáborozására is. Bátran javaslom valamennyi edzőnek, hogy Zircet keressék fel emiatt is.

Fontos kiemelni, hogy a pálya nem 9, hanem egy 9+9 lyukas, amely igazi kihívás elé állítja a játékosokat, miközben nagyon játékos-barát. A koncentráció és a gondolkodás alapvető. Van egyfajta ritmusa, amire rá kell érezni a jó eredmény érdekében.

Ma ez nekem sikerült a legjobban! Mindig nagy örömmel tölt el, amikor fiatal, tehetséges játékosokkal lehetek egy flightban. Benke Ákos és Kemény Kevin abszolút ide sorolhatóak. Úgy vélem, ha ilyen szorgalommal és alázattal állnak a golfhoz, sokra vihetik a jövőben. Jó volt a régi játékosokkal találkozni és örültem, hogy örültek nekem.”



Kovács Titusz bruttó serlege mellett a különböző Nettó kategóriák három legjobbját is díjazták. A Férfiak „A” kategóriájában Tőkés Péter gyűjtötte be a győzelmet Véh Balázs és Bozsaky Márk előtt, míg a „B” csoportban Sebők Imre, Kócs Olivér, Furda Roland volt a sorrend.

A nőknél ezúttal Mag Judit nyert, Pogány Éva és Török Lászlóné Edit előtt. A juniorok között nettóban Kuzma András örülhetett a legjobban, Földházi-Nagy Petrát és Földházi-Nagy Zsófiát megelőzve. Szenior kategóriában is értékelték a játékosokat, ahol dr. Vértes András, Urbán László, Szalontai István trió végzett az első három helyen.
  

A teljes EREDMÉNYSORT ITT olvashatják!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés