„Összességében elégedett vagyok a második hellyel"



(Kép: Tátrai Béla)

Bulgáriában értük utol a Magyar Kupa ezüstérmesét, Rózsa Dávidot, aki a hétvégén egy újabb nemzetközi tornán vesz részt a Pannónia Junior Akadémia színeiben. Mint ismert, alig két hete ünnepelte Ukrán Open bajnoki címét.

HG Először is, hogy érezted magad a jubileumi Magyar Kupán, mennyire vagy elégedett a második hellyel, tudniillik ez a serleg még hiányzott a trófeagyűjteményedből?


RD Egyáltalán nem vagyok csalódott. Úgy voltam vele, ha nem idén, akkor megpróbálom jövőre. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy intenzív időszak után érkeztem meg Kisorosziba. Az Ukrán Open megnyerése után, a Magyar Kupa hetében 4 zh-t írtam az egyetemen. Emiatt nem voltam annyira friss agyilag, mint szerettem volna. Ez leginkább a 2-es szakaszon látszott meg, mert mindkét napon triplát ütöttem ott, ugyanazt a hibát elkövetve...

Összességében elégedett vagyok a második hellyel, főleg úgy, hogy az utolsó kilenc szakaszra 5-6. helyen fordultam és innen kellett visszakapaszkodnom. Persze nem felhőtlen az öröm, mert mindenki nyerni szeretne, de most Bumika bizonyult jobbnak két ütéssel. Szépen játszott. Gratulálok Neki!

HG Hogy tetszett Bumika játéka?

RD
Első nap nagyon szépen játszott, csupán a 18-ason volt egy kisebb kilengése. A következő körben, pedig a fiatal korának tudható be, hogy a 6-os szakaszon elhibázott puttja után egy bogey spirálba került, aminek csak a 13-ason tudott véget vetni. Ha egy picit pengébben játszom és frissebb vagyok, akkor ez lehetőséget adott volna, hogy közelebb kerüljek hozzá, esetleg utolérjem. Ezzel ellentétben viszont a 18-as szakaszon nagyon érett volt, és előnyének tudatában szépen lehozta a lyukat. Megérdemelten nyert.

HG A szenior bajnok, Horváth Joe-ról mi a véleményed?

RD
Joe green körüli játéka élményszámba ment. Olyan szituációkból mentett például a 13-as és 14-es szakaszokon, ami számomra Tour-ba illő volt. Mindezt magabiztosan és profi nyugalommal tette.

HG Versenyszervezés?

RD
Egy remekül előkészített pályán játszhattunk. A verseny lebonyolításával sem volt probléma.  Jakobi Andrisék jó munkát végeztek.

HG Hogyan készülsz a Match Play Bajnokságra?

RD
Jelenleg a Bulgár Open első gyakorló napja után vagyok, így a Match Play tornával még nem igazán foglalkozom, csak az előttem lévő napokra koncentrálok. Az idei bajnokságot két pályán, a Blacksearama (két kör) és a Lighthouse-on rendezik. Egy erős mezőny gyűlt össze, 6 országból, ami nem is csoda, mert elképesztő minőségű pályákat építettek itt a Fekete-tenger partján!                                                                                     

Az időjárás jelenleg nagyon jó, rövidnadrágban teljesítettük az első gyakorlónapot. A tenger közelsége miatt van egy kis szél, míg a pálya kifejezetten technikás, ami kihívás elé állítja a mezőnyt.

Rózsa Dávid mellet Pannónia Junior Akadémia másik növendéke, Závaczki Bálint is a helyszínen van, aki az elmúlt két évben egy arany - és egy ezüstéremmel lett gazdagabb a Bulgár Open-en.

Az EREDMÉNYEKET ITT követheti majd!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés