„Bennem volt, de most ennyi jött ki”



(Fotó: Tátrai Béla)

A szenior női válogatott csapatkapitánya, Batta Krisztina nem a levegőbe beszélt a Magyar Kupa előtt. Feltett szándéka volt, hogy a fiatalokkal küzdjön és magasba emelhesse a jubileumi Magyar Kupát. Sajnos ez nem sikerült, mint mondta: a negyedik lyuk után elvesztette a türelmét, és csak futott az eredmény után, de a harmadik helynek, így is nagyon örült.

Ambiciózusan, motiváltan álltam az elütőre a második napon is és jól is kezdtem. Majd nem is tudom mi történt… Rám nem jellemzően, elkezdtem türelmetlenül játszani, ami meg is látszott a score-omon. Ennek ellenére csodálkoztam, hogy még így is felfértem a dobogóra. Tehát a helyezéssel elégedett vagyok, az eredménnyel nem. Van min dolgozni! Ennél sokkal több volt bennem, de most ennyi jött ki” – kezdte értékelését.

Mi a véleményed a szenior nők teljesítményéről?

„Épp utazásom előtt írtam nekik egy levelet, amelyben röviden értékeltem az eredményeket. Nem vagyok elégedett, de gondolom, ők sem. A kérdés az, miért teljesítettek valamennyien a tudásuk alatt? Erre keressük majd a választ a következő alkalommal dr. Lénárt Ágotával, hogy a jövőben ez ne fordulhasson elő. Kíváncsian várom, az élménybeszámolójukat, hogy ők, hogyan látták a tornát.”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés