Kínálkozó lehetőség

 

Sárközi Richárd profi golfedzőnk, három tanítványával, Benzsay Zsomborral, Sárközi Ricsivel és Szabó Péterrel vesz részt a hétvégi 30. Magyar Kupán. Mint mondta, fiában benne van a jó eredmény, csak rajta múlik, hogy sikerül-e elérnie.

„Ricsitől a fejlődés mellet a stabil játékot várom el ebben az évben is. Nagy változások történtek az életében, amelyek miatt a felkészülésre kevesebb idő jutott.

A kor előrehaladtával egyre jelentősebb szerepet kap a pszichológiai tréning is, ami szervesen beépült az idei edzésprogramjába, erre a személyi edzője és jómagam is nagy hangsúlyt fektetünk az edzések során.

Szerencsére idén is több esélyese van a Magyar Kupának, ráadásul az időjárás is kiszámíthatatlanabbá, egyúttal érdekesebbé teszi a torna végkimenetelét. Úgy gondolom, Ricsi ott van a várományosok között. Ha fejben ott lesz, akkor sikerülhet, hogy hazai pályán bravúrt érjen el.”



banner ugynoksegi v2 260px

Keresés