Bozsaky Márk megizmosodott



Aki otthonosan mozog a közösségi oldalakon azoknak feltűnhetett, hogy Bozsaky Márk igencsak megváltozott. Szemmel láthatóan felszedett némi izmot a téli szünetben, valamint edzésmódszerein is változtatott. Vele beszélgettünk.

HG Bruttó harmadik hellyel kezdtél Bükön, a szezonnyitón. Hogyan telt az uborkaszezon, gondolom már nagyon vártad, hogy újra pályán legyél?

BM
Télen sajnos sokszor volt olyan idő, hogy nem lehetett játszani. Amikor 5 fok felett volt a hőmérséklet és nem esett semmi és még a szél sem fújt, akkor mindig a pályán voltam. Leginkább hétvégén volt időm golfozni a munkám és a tanulás miatt. Az első verseny még csak egy kis bemelegítés a szezonban következő többire, de azért komolyan vettem, mivel édesapámmal párban játszva mindig a győzelem az egyetlen opció. Sajnos nem állhattunk fel a dobogó legfelső fokára, de a szezont azért jól kezdtük.

HG A felkészülést láthatóan komolyabban vetted, mint mindig. Beavatnál minket?

BM
A golfnál nagyon fontos, hogy a technikai oldal mellett, a fizikai feltételek is megfelelőek legyenek. Több mint egy éve kezdtem el a TRX edzéseket, melyeket heti több alkalommal, nagy erőbedobással csinálok a mai napig. Most télen vágtam bele a súlyzós edzésekbe, melyek jelentős részét képezik a heti programomnak. Fontos, hogy naponta mozogjunk, illetve edzünk valamit, ezért a napi 100 fekvőtámasz és hasprés alap dolognak számít a heti 5-6 edzés mellett. A sok edzés eredménye nem látszódna rajtam, ha nem figyeltem volna mindig az étkezésre és nem kaptam volna sok segítséget az edzőimtől.  

HG Milyen tervekkel, ambíciókkal vágsz bele a 2019-es idénybe? Elég sűrűnek ígérkezik…

BM
Szeretnék fejlődni és stabilan 80 alatt játszani. Sok versenyre készülünk. Leginkább a ranglista versenyeken és a büki hazai megmérettetéseken fogunk elindulni. Esetleg egy nagyobb szövetségi verseny is benne lehet a pakliban, ha jó formában leszek. Továbbra is folynak majd az erőnléti edzések és a rangen való gyakorlásról sem feledkezem meg. Az utóbbi években nem jöttek úgy az eredmények, ahogyan elvártam magamtól. Ebben az évben jobban fogok koncentrálni és oda fogom magam tenni a versenyeken.

HG Engedj meg néhány különlegesebb kérdést is: Ki a kedvenc játékosod, aki inspirál, és szívesen találkoznál vele?

BM
Tiger Woods mindig is a kedvencem volt. Sajnos rossz időket élt meg, de szerencsére már visszanyerte régi formáját. Tiger mellett Rory McIlroy a kedvencem, aki fiatalos lendületével mindig színt visz a versenyekbe. Mindkét játékos pályára lépését nagyon várom, és szívesen találkoznék mindegyikőjükkel. Sokat lehet tőlük tanulni. Például azt, hogy egy rossz ütés még nem a világ vége, még bármi kisülhet belőle.



HG Mivel töltöd az időt, ha épp nem a pályán vagy?

BM
Az időm egy részét munkával töltöm, marketing munkatársként dolgozom. A munka mellett tanulok is, most nyáron szerzem meg harmadik diplomám. Ezeken felül minden nap rendszeresen edzek és szívesen játszom a macskámmal.

HG Melyik a kedvenc pályád, illetve szakaszod Magyarországon?

BM
Melyik másik pálya lenne a kedvencem, mint a büki. Mindig tartogat számomra kihívásokat, pedig több mint 10 éve játszom rajta. Nehéz választani egy kedvenc szakaszt, de talán a büki 4-es par 5-ös szakaszt mondanám. Egy jó drive és egy hosszú pontos ütés a tó felett és máris a greenen találja magát az ember. Könnyű birdie szakasz sokak számára.

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés