Sport és stressz egy terapeuta szemével




Sok évvel ezelőtt, a sport mentális oldala kevésbé volt közismert. Mára akkorát változott a világ, hogy sok győztes sportoló tesz említést a „mentális edzőjéről”. Ezt a témát járjuk körül dr. Lénárt Ágota munkatársával, Lehóczky Péter terapeutával, aki tanácsaival segíti a szenior női válogatottat, a minél jobb eredmény elérésében.

Az elmúlt évtizedekben óriási fejlődés zajlott le az idegrendszer kutatásában, felismerték az agy, az elme szerepét a kiemelkedő sportteljesítmények elérésében, ahogy azt is, hogy a túlzott stressz mindannyiunk életére negatív hatással van. Sokféle stressz éri a mai embert: határidők, nagy nyomás, mozgásszegény életmód, rossz táplálkozás, érzelmi trauma, fizikai sérülések, betegségek, fertőzések… Ennek leküzdésében és feloldásában segítette a hölgyeket Lehóczky Péter a tanácsaival, akit a szenior női válogatott idei első összetartó edzése után sikerült megszólaltatnunk, ahol a hölgyek fizikai és mentális állapotát mérte fel.

HG Mit kell tudnunk rólad, hogyan lettél a magyar szenior női válogatott terapeutája?

LP
Már közel 12 éve foglalkozom természetgyógyászattal, amely az egész embert tartja szem előtt, holisztikusan vizsgálja, ebből adódóan a megoldásokat is így keresi. Már korábban is segítettem a háttérből a nemzeti együttest, ami most egy közvetlen munkakapcsolattá alakult át, hiszen személyesen találkoztam a keret tagjaival. Sor került egy állapotfelmérésre, egy quantum biofeedback készülék révén, amely a testet érő fizikai és szellemi stressz mérésére szolgál. A kapott adatok kiértékelése után megtörténhetett a tanácsadás, illetve a személyre szabott táplálékkiegészítő ajánlása, amely hozzájárulhat a hölgyek spotteljesítményének javulásához.



HG Mesélnél egy kicsit bővebben erről a módszerről?

LP
Az állapotfelmérés egy beszélgetéssel kezdődik, miközben a csuklókra, a bokákra speciális elektródákat helyezünk, ezen felül a homlokra is kerül egy. Ezek biztosítják a rendszer és a test közötti összeköttetést. Az eszköz semmilyen másik terápiához nem hasonlítható módon a klienst a harmonizálás teljes időtartalma alatt monitorozza. Előnye, hogy néhány perc alatt megkapjuk az eredményt: gyors, könnyű és bárhol alkalmazható, gyakorlatilag nincsenek korlátai. Ez egy non-invazív technológia - például az EKG is hasonló elven működik -, melyből a terapeuta látja, hol vannak kisebb-nagyobb eltérések és ezeknek a kiküszöbölésére ad javaslatot, útmutatást, ebben van a legnagyobb felelőssége. Az utánkövetés pedig nagyon fontos. A felmérést megismételve összehasonlíthatók az eredmények. Így elvégezhetők az esetleges korrekciók, ezáltal optimalizálhatjuk a sportoló teljesítményét. Így nem csak a pályán, de a hétköznapokban is elérhetünk pozitív változást: csökken a stressz, a feszültség, fokozódik az izmok mozgékonysága, javul a koordináció, a sportteljesítmény, illetve a mentális teljesítőképesség.




HG Mire világított rá ez a vizsgálat a hölgyeknél?

LP
Az idő rövidsége miatt ez egy szűkített mérés volt, de összességében három fő problémakörre összpontosítottunk.

- Az egyik a mentális felkészültség. Általánosságban elmondható, hogy olyan eltérés volt látható, miszerint ezen a területen sok rejtett tartalék van, amely különböző mentális módszerek segítségével felszínre hozható. Sokan cipelik a munkahely és a mindennapok gondját-baját, azaz túl sok olyan elterelő dologgal érkeznek meg a pályára, amelyek negatívan befolyásolhatják a teljesítményüket, azaz elvihetik a fizikai és az érzelmi kapacitásukat.

- A másik problémakör a folyadékfogyasztás. Az emberek 95%-a nem visz be megfelelő mennyiségű folyadékot.

- A harmadik pedig a légzéstechnikában való eltérés, amit légzőgyakorlatokkal lehet módosítani.  Tanácsoltam olyan technikákat, amit közösen és egyénileg is tudnak végezni, ráadásul az eredménye hamar megmutatkozik.

Elmondható, hogy a többség olyan jellegű segítséget igényelne, amelyet nem csak a sportban, de a mindennapokban is kamatoztatni tud. Ehhez viszont elengedhetetlen a visszaigazolás, tehát fontos időközönként az állapotfelmérés ismétlése.  Most van fél évünk, hogy a szeptember eleji EB-re jól felkészülhessünk. Létfontosságú, hogy abban a hat napban a végjátékot is bírják fizikálisan és mentálisan egyaránt.

Hosszú út áll előttünk, de a hölgyek nyitottak és szorgalmasak, ami megfelelő alap a fejlődésre!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés