Több, mint egy csinos lány

 

Egy közös képre lettünk figyelmesek a legnagyobb közösségi oldalon. Orosz Vanda, legjobb barátnőjével, Szick Petra Dórával, a többszörös szépségkirálynővel találkozott a Highland Golf Clubban. Mi pedig kapva-kaptunk az alkalmon, hogy megszólítsu
k Petrát! Kíváncsiak voltunk, hogy eddig az újságokból és tévéből ismert szépség, hogyan viszonyul a golfhoz.
 
 
HG Ha azt mondom Szick Petra Dóra, akkor az emberek egy gyönyörű modellre és szépségkirálynőre gondolnak. Hogyan mutatnád be magad?
 
 
- Egyszerű lány vagyok, aki keményen dolgozik a céljai elérésén. 12 éves korom óta a médiában dolgozom. Suli mellett kezdtem el hobbiként, mára a hivatásommá vált. Egyik lehetőség jött a másik után, így több területen is helyt kell állnom. Modellkedek, modell iskolában tanítok, és fiatal tehetségeket mentorálok, de akad olyan nap is, amikor a TV-ben háttérmunkát végzek.  Kacsingatok a színészi pálya felé, el tudnám képzelni magam benne.
 
A szüleim, kicsi korom óta arra tanítottak, hogy ott segítsek, ahol tudok, így fontos szerepet játszik az életemben a jótékonyság, és segítségnyújtás. Szeretném megmutatni az embereknek, hogy sokkal több vagyok, mint egy csinos lány, szép pofival.

HG Pozitív meglepetésként ért minket, hogy Orosz Vandával egy golfpályán készítettetek fotót. Te is érdeklődsz a magyarok számára még kicsit ismeretlen sport iránt?
 
- Vanda gyermekkorom óta a legjobb barátnőm, és az egyik legfontosabb ember az életemben. Nagyon büszke vagyok rá, és a sikereire is, amiket már elért ebben a sportban. Amennyire hozzá közel áll a golf, tőlem annyira távol. 2014-ben Amerikában töltöttem egy kevéske időt, mint cserediák, így tudom, hogy kint ez a sport mennyire felkapott. Volt már a kezemben golfütő, és játszottam is, sőt állítólag érzékem is van hozzá, így lehet, hogy szakmát váltok.

 

 
HG Véleményed szerint hogyan lehet ezt a sportágat itthon is népszerűvé tenni, lehullhat-e a „gazdag emberek sportja” lepel a golfról Magyarországon?
 
- Szerintem tévhit az, hogy a golf a "gazdagok" sportja, hiszen manapság az átlagkeresetűek is ugyanúgy megengedhetik maguknak. Az árak egész barátiak, ahogy a golfklubban a múltkor láttam. A probléma inkább abban rejlik, hogy sokan nem ismerik a golfot, ami érthető, hisz itthon nem igazán divat. Amerikában például vannak iskolák, ahol kifejezetten a gyerekeket tanítják golfozni, itthon nincs ilyen. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a golfoktatásra, illetve annak népszerűsítésébe.
 
HG Van olyan sport, amit rendszeresen űzöl?
 
- Sajnos most nincs időm sportolni, de 12 évet táncoltam, aerobikoztam, lovagoltam, és teniszeztem. A sport, a mozgás mindig az életem része volt és remélem, az is lesz!
 
 
HG Tavasszal az ember kivirul, tudatosabban cselekszik, többet tesz az egészségéért? Nálad is így működik?
 
- Igyekszem minél több időt a szabadban tölteni. Sokat sétálok/kirándulok a kiskutyámmal, amikor tehetem. Hiszek a gyümölcsök erejében, szóval rendszeresen próbálok vitaminokat bejuttatni a szervezetembe.
 
HG Mi az, amire különösen ügyelsz a mindennapokban?
 
- Minimum két óra séta és pihenés. Olyan a munkám, hogy sokszor csak néhány órát alszom, ez pedig negatív hatással van a másnapi hangulatomra, és a teljesítményemre, így amikor tehetem relaxálok és bebújok az ágyikómba.
 
 
HG Szépségkirálynő vagy, így elkerülhetetlen a divatkérdés. Milyen az ideális ruhakombinációd, amit legszívesebben viselsz?
 
- Nagyon sok tévhit szól arról, hogy ha szépségkirálynő valaki, mindig elegánsan van felöltözve. Ez marhaság. Én a lehető legtöbbször laza, sportos ruhát hordok. Szerintem ilyenkor sokan meg sem mondanák rólam, hogy valaha világversenyt nyertem.
 
 
HG Mi a helyzet a férfiakkal? Minden bizonnyal számos bókot és randi meghívást kapsz tőlük.  
 
- Nem így van. A férfiak félnek a csinos, határozott és magabiztos nőktől, sőt a világ amiben élünk, sajnos annyira felborult, hogy már lassan a lányoknak kell randira hívni a fiúkat, vagy mondok jobbat, már nincsenek is randizgatások, mindenki futtában, ész nélkül beleugrik mindenbe. Én nem ez a fajta lány vagyok.
 
Várom azt a valakit, akinek leszek majd annyira fontos, hogy elhívjon találkozni, ismerkedni. És igen, már egész hosszú idő óta tetszik valaki. Nemrég lett vége a kapcsolatának, ha majd úgy érzi, hogy készen áll ismét találkozni valakivel, akkor remélem elhív majd egyet beszélgetni a Duna-partra.  Egy kis esti ottani borozgatásnál nincs is tökéletesebb első "randi"!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés