Cservák kalandjai II. rész: Derült égből Murphy


(Főkép: Facebook/Cservák László) 

Rossz idő nincs csak nem megfelelő öltözet!



Utazásaim meghatározó része a magammal vitt bőrönd mérete, és ezáltal persze a súlya. Mivel általában négynapos versenyekre utazom, vagy egy, vagy két nappal több tartózkodást számolva kell felszereléssel készülnöm az útra. És a csomagolás általában a két pár golfcipővel kezdődik, mert mi van, ha eső miatt az egyik pár cipő rögtön az első vagy a második nap átázik? Kéretik átgondolni, hogy egy-egy nap folyamán 8-10 órát töltünk a pályán, akkor is, ha esik az eső… Aztán jön az esődzseki, az esőnadrág, a meleg pulcsik, rövidujjúak, és így tovább. 20 kilóban nem úszom meg, jó, ha beleférek a 23-ba.

Meg amiről nincs mit beszélni, az a másik, a „technikai” bőrönd, a laptoppal, két fényképezőgéppel, a 7-8 kilós nagy lencsével, meg a további felszereléssel.

Ez hogy kerül most szóba? Úgy, hogy szakad az eső, és nincs nálam semmi eső ellen! Ez meg azért van, mert bármilyen hihetetlen, utazásaim során most először néztem meg az időjárás előrejelzést, és mivel a teljes hét tartamára 1-2 alkalommal csupán részben felhős időt jósolt, esőt pedig egyáltalán, nem készültem esőre!

Feleségem ellenőrző kérdésére is, mi szerint tettem-e be esőkabátot, határozott nemmel feleltem, hiszen minek?! Most meg szakad! Az eső!

Oké, még csak kedd van, és holnapra már napos időt mondanak, de mi van, ha mégsem úgy lesz? Na, ennyit a tudósító lélektanáról, legalább van egy kis idő, hogy elmélyedjek a verseny történetében.

Ahogy arról már szó esett, a versenyt 1971-ben rendezték meg első ízben, a megboldogult II.Hassan király volt az ötletgazda, idén a 46.-szor jönnek Marokkóba a European Tour versenyzői.

Alexander Levy a jelek szerint nagyon szeret valamit áprilisban, már a sorozatos győzelmeken kívül. 2017-ben a Volvo China Opent, 2018-ban a II.Hassan Golf Trophyt tudta megnyerni az évnek ebben a szakaszában.

Most felemás érzésekkel készül a címvédésre. Egyrészt márciusban megsérült a csuklója, vissza is kellett lépnie versenytől, és azóta sem szerepelt versenyen. Másrészt viszont kipihente magát, úgy érzi, rendesen felkészült, kérdés, mennyire lesz „rozsdás”.

„Úgy látszik, valamit különösen szeretek ebben az évszakban, legalábbis valami hozzásegít, hogy ilyenkor sikeres legyek.” – nyilatkozta. – „Remélem, most is sikerül jól szerepelnem.” Kívánjuk, legyen így!

Ahogy tegnapi soraimban írtam, a női versenynek is voltak már neves nyertesei, most is többen szeretnék megszerezni az első helyet.
Lalla Meryem marokkói hercegnő 55 éves, az egykori II. Hassan legidősebb lánya, a női verseny a hercegnő nevét viseli. És a másik legnagyobb név is egy dámáé, egy golfozó dámáé. Ő Laura Davies, akit az angol királynő a Dame megnevezéssel ruházott föl, a brit birodalom érdekében tett golfbeli erőfeszítéseiért. Laura is benevezett a versenyre, érdekes lesz látni a fiatal lányok, és a tapasztalt hölgyek vetélkedését a trófeáért! A pálya-bejárás megtörtént, jöhet a verseny!

Képek



(Az eső elállta után a fiúk is kimentek, ismerkedni a pályával. A sor felszaporodott az egyes elütőn.)



(Médiaközpont)


(Kedden a nőkkel játszhattak az érdeklődők a pro-am keretében. A képen a spanyol Carmen Alonso és flightja)



(
Dame Laura Davies is gyakorolt a pályán)



(
A francia Mike Lorenzo-Vera melegít)



(
Nem sok különbség van a szvingünk között...)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés