Szintlépésre készül Baldauf

 
2016-os mid-amatőr bajnokunk Baldauf László is nagy ambícióval készül a 2019-es évre, hiszen idéntől már a szenior válogatott bruttó csapatát fogja erősíteni.
 
 
Amikor az időjárás engedte, a téli időszakban a kisoroszi pályán gyakoroltam. Nagyon szeretném idén megnyerni a szenior magyar bajnoki címet!” – kezdte beszámolóját Baldauf László, aki nemrég tért haza Párizsból, ahol unokájával tölthetett egy kis időt:
 
„Nagyon aranyos a pici és boldog vagyok, hogy nagypapa lehetek! Örülök, hogy Matyiéknál mindenki jól van. Kíváncsi leszek, hogy idén milyen eredményekre lesz képes a fiam. Úgy gondolom, jót tett neki az edzőváltás, ami az elmúlt versenyek teljesítményében is megmutatkozott. Szintet lépett!”
 
Majd idei céljairól beszélt:
 
„Továbbra is a sárgáról szeretnék játszani és a felnőtt ranglistán megmérettetni magam. Mint említettem a magyar szenior bajnoki cím elérése az egyik álmom. Emellett kíváncsian várom, hogy a szenior válogatott bruttó csapatával, mire lehetünk képesek. Nagyszerű játékosok alkotják! Reményeim szerint sikerül előrébb lépnünk és az Eb alkalmával már a középmezőnyben harcolhatunk a minél előkelőbb helyezésekért.”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés