Hahn Árpi – edző és játékos egy személyben

 
Hahn Árpi profi edzőnk, zökkenőmentesen készült fel, így bizakodva tekint a 2019-es szezonra. Az idei terve, hogy az oktatás mellett, a környező országok szenior profi versenyein is megmérettesse magát.
 
 Árpit születésnapi borkóstolás közben értük utol, ugyanis a napokban töltötte be 54 életévét.
 
„Dóri keresztlányom szüleivel wellnesseztünk és ünnepeltük az Ildikókat a születésnapom mellett. Jó ez a kis feltöltődés a szezon előtt.”
 

 

 

A felkészülésem jól sikerült. Kétszer is volt alkalmam külföldön gyakorolni (december, február, a szerk.!), Szerencsére a sérülések is elkerültek, így fizikálisan is sikerült összekapnom magam. Szeretnék nagyon intenzív szezont futni, így hétköznap délelőttönként - a tavalyi évhez hasonlóan - Máriavölgyben edzem a lehetőségeimhez képest. Először néhány Cseh Touron indulok, hogy belerázódjak, összemérem magam a fiatalokkal! (nevet), majd jöhetnek a szenior profi versenyek, melyek szezonja később indul. Tavaly már dobogóra állhattam az egyik tornán!” – folytatta.

 
Egyéni ambíciói mellett természetesen az edzőséget is nagyon élvezi, hiszen több olyan fiatallal dolgozik, akikre érdemes időt szánni.
 
„A junior és felnőtt oktatás egész télen zajlott a Sárkány Centerben, nem volt időm unatkozni! Nagyon örülök, hogy fiatal tanítványaim közül hárman már ott kopogtatnak a válogatott kapujában. Zingale Lenaban, Kovács Gergőben és Horváth Erikben is benne van, - ha jól sikerül az idény, - hogy kerettagok legyenek. A versenyeken való indulás az már egy másik kávéház! Ha folytatják a kemény munkát, biztos vagyok benne, hogy mindez csak idő kérdése.” 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés