Rózsa Csilla átesett a tűzkeresztségen

 
Magyar golfozó ilyen magasságokban korábban még nem járt. Eljött a pillanat tehát, amiről pár évvel ezelőtt még csak álmodozhattunk. Lajtai-Rózsa Csilla csütörtökön debütált a női golfozók legrangosabb sorozatának (LPGA) versenyén, a 1.5 millió dollár (420 millió forint) összdíjazású, phoenixi BOH Founders Cupon.  A bemutatkozás kifejezetten meggyőzőre sikeredett: 73-as eredményével (2 ütésre a Cut-tól) a T90. helyen áll a 144 fős mezőnyben.
 
 
Többszörös korosztályos és felnőtt bajnokunk a sportág legjobbjaival versenyezhet a Wildfire Golf Clubban, azon a helyszínen, ahol kiharcolta az indulási jogot a hétfői selejtezőn, ám most nem a 71 ütéses, hanem a 72 ütéses kiemelt pályán kell bizonyítania, olyan világsztárok ellen, mint Sung Hyun Park, Ariya Jutanugarn, Minjee Lee, vagy a címvédő Inbee Park, hogy néhányat említsünk.
 
Csicsi magától értetődően izgatottan várta, hogy színre léphessen… Nos, az izgulásnak nyoma sem látszott, vagy csak jól palástolta az érzelmeit a fiatal golfozónk, ugyanis élete első LPGA tornájának első szakaszát birdie-re hozta. Hogy Csilla mennyire erős fejben, és hogy valóban nem az az izgulós fajta, arról a következő szakaszokon is megbizonyosodhattunk: mindenre volt válasza! Csicsi ugyanis miután megszerezte a második szakaszon első bogey-ját, nem esett kétségbe, hanem a legjobb orvosságot választva, két par-ra hozott szakasz után ütött egy birdie-t. Majd par-bogey-birdie-par sorozat után legyőzve a pályát -1-gyel fordult.

 

 A 10-es és a 11-es szakaszokon kiegyensúlyozott játék jellemezte a magyar golfozót (par-par), majd a 12-esen becsúszott újabb bogey azt jelentette, hogy „even par-ra” áll. Nagy kérdés volt ezután, hogy merre billen el a mérleg nyelve. A következő két szakaszon a score ugyan megmaradt (par-par), de a 15-ösön egy ütést hagyott ismételten ott a pályán, így +1-gyel várta az első nap végjátékát, amely nyugodt, higgadt befejezést hozott.
 
Rózsa Csilla így 73-as körrel mutatkozott be élete első LPGA tornáján. Flight-társai közül az amatőr státuszú, mindössze 17 éves Angelina Kim +2-es körrel zárt, viszont a fülöp-szigeteki Clariss Guce -4-es eredménnyel fejezte be a csütörtöki első napot.

 

A mezőny nagyon szoros és csupán két ütésre van Csicsi attól, hogy elcsípje a CUT-ot.

 

„Ahogy felléptem az első elütőre, remegett a kezem és dübörgött a szívem, de egy magabiztos birdie-vel kezdtem az első LPGA versenyeket!
Holnap egy új nap, az újjabb birdie-knek!” - értékelt röviden a 22 éves golfozó debütálása után.

 
Az EREDMÉNYEKET ITT tekinthetik meg!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés