„Jó volt újra a pályán lenni”

 
Sándor Virág is ott volt a mid-am játékosokkal a ciprusi edzőtáboron, ami egy kisebb csoda volt, ugyanis egész télen izomgyulladással küszködött. Virág igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy a sérülése a múlté és alig várja, hogy elkezdődjön a hazai szezon. 
 
„Imádok ide visszajárni! Gyönyörű környezet, lenyűgöző pálya. A helyszín most sem okozott csalódást. Egyedül az időjárás „szórakozott” velünk az első két napon, aztán megérkezett az igazi golfidő! Jó volt végre újra játszani, már a napját sem tudom, mikor voltam utoljára pályán” – kezdte sorolni élményeit Virág.
 
„Nehéz időszakon vagyok túl, a felkészülésem a hátamban fellépő izomgyulladás miatt nem volt zökkenőmentes, de újra itt vagyok és készen állok a kihívásokra. Most pár napra elmegyek Dubajba és előpihenek a szezonra, ami remélem, sok boldog pillanatot tartogat számomra!” – tette hozzá.

 

(kép: Facebook/Sándor Virág)

 
„A céljaim hasonlók az előzőekhez. Szeretnék kiegyensúlyozott és stabil játékot hozni. Edzőmmel Gearoid O'Sullivannel ezen leszünk! A versenynaptáram még alakulóban van, de a nagyobb szövetségi versenyeken elütőre állok és remélem a tavalyi évhez hasonlóan egy-egy nemzetközi megmérettetésen is ott lehetek!” – tekintett motiváltan az idényre Sándor Virág.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés