Az akarat diadala

Kiss Polett Karolina finoman szólva is kalandos idényt produkált. Egy hibás orvosi beavatkozás miatt sokáig az is kérdéses volt, hogy egyáltalán tudja-e folytatni a golfot, ám hála az égnek minden jóra fordult, sőt édesapja, Kiss Ferenc szerint Polly megmutatta idén, milyen fából faragták. Ennek eredményeként a Magyar Golf Szövetség évzáró ünnepségén az ‘Év Játékosa’ díját vehette át a junior lány U18 kategóriában:

Az idény nagyon nehezen indult a futó szemölcsök miatt. Februárban és márciusban Polly mindkét kezét többször is meg kellett műteni. Sajnos az egyik beavatkozás során az orvos túl mélyen, a csontjáig hatolt, így komplikációk léptek fel nála. A jobb mutató ujjcsontja elfertőződött, amit majdnem el is vesztett. A Heim Pál Gyermekkorház orvosainak kéthetes szakértői munkája segített, így sikerült időben megfékezni és kezelni a fertőzést. Nagyon hálásak vagyunk nekik!

A szezon első fele tehát a túlélésről szólt, a Magyar Kupán például, Polly iszonyatos fájdalmakkal játszott, az ütőfogása sem volt ideális, ennek ellenére becsületesen küzdött. Majd a felépülést követően igen sokat gyakorolt, versenyről versenyre ment, folyamatosan építgette magát és egyre jobb formába lendült.

Teljesítményével kiérdemelte a felnőtt válogatott behívóját is Szigeti Csabától. Az European Team Shield versenyén Nagy Klárával közösen debütált a női válogatottban Vadkerti Adél és Briglovics Boróka csapattársaként.

A Magyar Junior Nyílt Bajnokság pedig meghozta számára a megérdemelt sikert. Bevallom még engem is meglepett a 3. napi játéka, a hátsó kilencen játszott evenje! Mentális erejét jól mutatta, hogy jelentős hátrányból felállva lett 2018 abszolút magyar junior bajnoknője!

Nagy köszönettel tartozunk a Pannónia Junior Akadémiának, akik minden segítséget megadtak Pollynak a versenyeztetésében, míg Szumega Péter 2014 óta biztosít gyakorlási lehetőséget a Golftanyán és az Academyn számára. Köszönjük mindazoknak is, akik bíztatták Pollyt a legnehezebb helyzetekben, hogy ne adja fel.

A tél egyik legnagyobb feladata lesz számunkra az új ütők beszerzése és azok behangolása, melyekkel jövőre immár a felnőttek között bizonyíthat olyan nagyszerű játékosok ellen, mint Vadkerti Adél, vagy Szabó Antónia. Mindent összevetve nagyon hálásak vagyunk az idei évért, a családunk is újabb taggal bővült. Büszkék vagyunk Pollyra, aki a pályán, és azon kívül is helytállt!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés