Profi közgyűlés a fejlődés jegyében

December 13-án, csütörtökön a Testnevelési Egyetemen tartotta meg közgyűlését a Profi Golf Sportági Szövetség a PGA of Hungary-val karöltve, melynek keretében a szervezetek vezetői értékelték a 2018-as évet és a tervekbe is beavatták az egybegyűlteket. Továbbá a magyar profik az Európai Profi Golfszövetség ezüst fokozatú"PGA Coach" Diplomáit vehették át. Csikós Gáborral, a Profi Golf Sportági Szövetség főtitkárával beszélgettünk.

„Igen megtisztelő pozíció, ugyanakkor nagy feladat is, amivel egy évvel ezelőtt megbíztak. Be kell, hogy valljuk, hogy az elmúlt időszakban a profi golféletben akadtak nehézségek, de húztunk egy vonalat és csak előre tekintünk. A legfontosabb, hogy Profi Magyar Golfegyesület, a Profi Golf Sportági Szövetség a Magyar Golf Szövetséggel együtt egy irányba tartson és megossza a feladatokat egymás között a maga szakterületének megfelelően. Úgy érzem az alapokat lefektettük, amely egy optimális és jó kommunikációval kiegészülve megteremti a lehetőséget, hogy kéz a kézben dolgozhassunk a magyarországi golf fejlődéséért! Beleértve az edzői kérdést, a magyar olimpiai keret versenyeztetését, a sportág népszerűsítését, valamint a klubokkal való közös munkát. Már az idei év is bizonyítja, hogy a Magyar Golf Szövetség Felnőtt Kezdő programja bevált. 565 új játékos tett sikeres pályavizsgát! Ez az eredmény önmagáért beszél.  Nekünk edzőknek az a feladatunk, hogy a behozott új tagokat megtartsuk és az MGSZ-szel karöltve folytassuk és megduplázzuk ezt a számot.”

Meg kell mozgatni a profikat

Kevésbé eseménydús évek után szeretnénk egy picit aktivizálódni, hiszen sokkal nagyobb szükség van az oktatókra, illetve a profi rendezvényekre, mint eddig. A golfozók létszámát is csak úgy tudjuk növelni, ha megmozgatjuk a profi társadalmat, hogy aktívan kivegyék a részüket ezekből a programokból. Természetesen az edzők továbbképzését is kiemelten kezeljük, hiszen ahogy a mondás is tartja: „A jó pap is holtig tanul”. Jelenleg egy pontrendszer kidolgozásán dolgozunk, melynek követelményeit február elején ismertetjük majd. Ahogy egy fogorvosnak is kötelező jelleggel részt kell vennie továbbképzéseken, amiért pontokat kap, úgy egy oktatónak is. Akik pedig nem teljesítik az elvártakat, adott esetben elveszíthetik PGA tagságukat.

Diplomaosztó

A PGA of Hungary profi golfedző képzése elnyerte az európai akkreditációt! A projekt 2013-ban indult és négy év igen komoly szakmai munka eredményeként sikerült a már 2002 óta létező golfedző képzést az új feltételrendszernek megfeleltetnünk. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak ifj. Tringer Lászlónak és Makszin Áronnak, akik rengeteget tettek, hogy ezt a mérföldkőnek számító minősítést megkaphassuk. Az oklevelet még tavaly vehették át a Görögországban tartott PGAs of Europe éves közgyűlésén.

Ennek eredményeként csütörtökön a magyar profik az Európai Profi Golfszövetség ezüst fokozatú "PGA Coach" Diplomáit kapták meg. Remélem, hogy mindenki át fogja érezni ennek súlyát. Az idei európai közgyűlésen magam is jelen voltam és igenis foglalkoznak velünk és érdeklődnek Magyarország iránt, amit mi közös munkával és összefogással kamatoztathatunk a jövőben!

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés