„Érdekes és tanulságos év volt”

Felnőtt válogatott bajnoknőnk, Vadkerti Adél sikeres szezont tudhat a háta mögött. Címeket védett, valamint a nemzetközi porondon is megmutatta, nem véletlen, hogy őt tartják Magyarország első számú női amatőr golfozójának. Adél Amerikában, az Elon Universityn végzi felsőfokú tanulmányait és vizsgái miatt sajnos nem tudott részt venni a Magyar Golf Szövetség év végi díjátadó ünnepségén, ahol, mint kiderült, a Pannónia Junior Akadémia játékosa lett a 2018-as év női golfozója.

HG Nagyon sok minden történt veled idén. Az év nagy részében amerikai egyetemi bajnokságban szerepeltél nyáron pedig itthon sorra nyerted a bajnoki címeket. Hogyan értékeled ennek fényében az évedet?

VA Valóban nagyon mozgalmas volt.  A jó teljesítmény pedig mindig elégedettséggel tölti el a játékost. Nagyon örülök annak, hogy megtudtam védeni a címeimet, valamint hogy külföldön is jól játszottam. Összességében úgy gondolom, hogy egy jó és tanulságos évet tudhatok magam mögött.

HG Melyik versenyed volt idén számodra a legkedvesebb?

VA A kedvenc versenyem a Szlovák Nyílt Bajnokság volt, hiszen ott négy napig remekül játszottam egy csodás pályán, de természetesen a Magyar Bajnokság, valamint a Match play is ide sorolhatóak. Az Amerikai versenyek mindegyike pedig egy kuriózum, hiszen jobbnál jobb pályákon játszunk. Az külön öröm, hogy mindeközben be is járhatom egy kis részét Amerikának.

HG Itt a karácsony. Mi lesz a programod, mit kértél a Jézuskától?

VA Nagyon vártam már, hogy hazaérjek! Hiányzott a családom és a barátaim, valamint jó lesz egy kis tanulás mentes időszak. Egyelőre nincs semmiféle különleges programom, de korcsolyázni mindenféleképpen szeretnék a barátaimmal.  Nem tudom, mit kérek a Jézuskától, de azért mindig szokott meglepetés lenni a fa alatt. Szerintem a karácsony lényege nem is az ajándék maga, hanem az együtt töltött idő, a sütés és a főzés. A hangulat jelent igazán sokat számomra.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés