Megkapta az adományt a Szeretetbank

A második alkalommal rendezett Hangya Peti Emlékversenyen közel négyszázezer forint adomány gyűlt össze, ami a leukémiás gyerekek gyógyítását és körülményeinek javítását segíti a jövőben.

A szeptember 9-én, a Kisorosziban található Magyar Golf Clubban rendezett II. Hangya Peti Emlékversenyt a két éve elhunyt Hankó Péter, a magyar szövetség alapító alelnökének tiszteletére rendezték. A rangos, nemzetközi versenyen több játékos is felajánlotta pénznyereményét a Péter által létrehozott Hangya Peti Szeretetbank részére, ami leukémiás gyerekek gyógyítását és körülményeinek javítását tűzte ki célul. Halála után felesége, Hankó Krisztina viszi tovább a nemes ügyet. Az eredményhirdetés után a Massimo Ambrosini által dedikált AC Milan mezre is lehetett licitálni, amit végül Hinora Ferenc, a Royal képviseletében 150 ezer forintért vásárolt meg, majd odaajándékozta a dresszt Péter fiának, Milánnak. A Magyar Footgolf Szövetség minden nevezett játékos után ezer forintot tett hozzá az adományokhoz.

Ezekből összesen 383 ezer forint gyűlt össze, az összbevétel azonban több, mert napközben többen is helyeztek el készpénzt a gyűjtőládában.

A játékosok által felajánlott pénzdíjak:

Női kategória III. helyezett: Bacskai Anna 10.000 Ft
Nő kategória I. helyezett: Ujvári Iza 30.000 Ft
45+ kategória I. helyezett: Bíró László 50.000 Ft
Férfi kategória V. helyezett Martin Simoncic 15.000 Ft
Férfi kategória III. helyezett: Balán Zoltán 25.000 Ft

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés