Jubilált a Férjek Versenye

„Az idő kegyes volt, anyukám fentről vigyázott ránk ”

2018. szeptember 2-án, vasárnap az Old Lake Golf Clubban, Tatán rendezték meg - immár tizedszerre - a Férjek Jótékonysági Versenyét.  A rendezvény előzménye a főszervező, Fehér Zsolt édesanyjának elvesztése volt. Zsolt az ő emlékére, illetve a vastag- és végbélrákosok élhetőbb életéért létrejött, Meggyógyulhatsz egyesület munkájának segítésére alapította a versenyt. Az ötlet az évek alatt hagyománnyá érett és jó ügyet szolgál.

Aki ismeri Fehér Zsoltot, tudhatja, hogy nem hagyományos versenyt akart, hanem valami egyedit, ezt a játékforma is híven tükrözi: Stroke mínusz a HÁZAS ÉVEK száma (az ütésszámból nem a handicapet, hanem a házasságban eltöltött évek számát vonjuk ki, ez csupán a NETTÓ győztesnél számít!), mert az első versenyt házassága első napján rendezte, amelyen az esküvőn megjelentek vehettek részt és barátja, Nagy Laci nyerte. Ő azóta is minden versenyen részt vett, sőt a legfőbb támogatója ennek a kezdeményezésnek.

A versenyt követően az esemény alapítója, Fehér Zsolt nyilatkozott elégedetten lapunknak:

„Nagy öröm, hogy a résztvevők kezdik megérteni az esemény miértjét. Nem az eredmény, sokkal inkább a jótékonyság került előtérbe. Több üzenetet kaptam a versenyt megelőző esős szombaton, vagy írásban, vagy szóban: „Zsolt! Ha esik, ha fúj, mi ott leszünk! Maximum, eszünk, iszunk és jótékonykodunk!” Borzasztóan jól esett.

Az időjárás kegyes volt hozzánk, tudom, hogy édesanyám fentről vigyázott ránk! Akik eljöttek a jótékonyság miatt jöttek, sőt akik nem neveztek, azok közül is többen adományukkal támogatták a Meggyógyulhatsz egyesület munkáját. Bár a hole-in-one idén elmaradt, de sorsolás útján Futó Sándor volt a legszerencsésebb, aki hazavihette a Pulsar órát. Teszem hozzá gyorsan megérdemelten, hiszen februárban a Kick off-on ütött egy hole-in-one-t! Emellett számos nyeremény talált gazdára. A felajánlásokat ezúton is köszönjük!

A csapatokat is értékeltük, és remélem, nemcsak egy díjjal, de egy élménnyel is gazdagabbak lettek! A Férjek Versenye idén is nagyon jó hangulatban telt, és egészen biztosak lehetünk benne, hogy jövőre menetrendszerűen jön majd a folytatás!

Szeretném még megemlíteni, hogy aki nem tudott részt venni a versenyen, de szeretné segíteni az egyesület munkáját, az alábbi számlaszámon szívesen veszik a támogatásokat:

Meggyógyulhatsz Egyesület 65100084-11322957. Az idei versenyen több mint másfél milliós összeg gyűlt össze.”

 

A bruttó győzelmet a Nagy Laci, Darázs Attila, Pintér Béla, Vattay Tóni (67! 3-mal par alatt) alkotta kvartett nyerte. Nyereményük 4 db green fee a Zala Springs Golf Resort pályára.

A versenyen még Bruttó utolsó helyezettnek is megérte lenni, hiszen a Füsi Pál, Lénárt Zoltán, Lénárt Böbe, Mányi István négyes 4 db Irodai tűzoltó készülékkel (Magyar Tibor felajánlásával), 4db Ízműves kolbásszal lett gazdagabb (Magyar Krisztián felajánlásával) a díjkiosztó során.

A Nettó I. helyen régi győzteseknek örülhettünk, akik már harmadszorra nyertek. A Vándorkupa tulajdonosai lettek: Szalai Ervin, Szalainé Orkonyi Enikő, Rózsavölgyi János és Reményi Tibor. Ezen felül 4 db green fee-nek (elektromos autóval és range használattal) is örülhettek a hencsei pályára.

 

A Nettó II. és III. és IV. helyet, a hagyományoknak megfelelően, sorsolással osztották ki.

Győztesei II.: Richard Harris, Réti László, Hadi László, Futó Sándor - 4db 100 euros voucher a Golf Travel Hungary golf útjaira

III. hely: Varga Irén, Bözöri Imre, Braun Károly, Földi Gyula - 4 db Green fee voucher a Pöstény Golf clubba

IV. hely: Dibusz László, Bulyáki Iván, Gellér Róbert, Gellér Nóra - 1 négyfős vacsora meghívást nyert (20.000,-Ft értékben) a Vakvarjú éttermekbe.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés