Párosok versengése Tatán

A nagy tradícióval bíró Építész-Mérnök Kupával indította útjára őszi szezonját a tatai Old Lake Golf Club. A szombaton immár 19. alkalommal megrendezett versenyen a Texas Scramble játéké volt a főszerep. Külön öröm, hogy az Építész-Mérnök Golf Kupa egyik alapítója, Varga Csaba (fiával párban) is részt vett a versenyen – számolt be lapunknak dr. Bábos Réka, a klub igazgatója.

„Bár az esős időjárás előrejelzés miatt aggódtunk egy picit, mint utólag kiderült, feleslegesen. A csapadék szerencsére elkerült minket, így egy kiváló golfos időben zajló, jó hangulatú, pörgős megmérettetésen vagyunk túl. Büszkék vagyunk arra, hogy ez már a 19. Építész-Mérnök Golf Kupa volt, amely a Húsvét Kupa mellett a második legrégebbi versenyünk.

Izgalmakban és értékes nyereményekben ezúttal sem volt hiány. Az abszolút versengést a Hideg János – Hideg Ádám apa-fia párosa nyerte, míg a „legjobb építész” kategóriában Méhes György – Vidács Szabolcs duója diadalmaskodott.  A nettó győztes ezúttal Tvarosek Zsolt – Zink Ferenc kettőse lett. Gratulálunk a nyerteseknek! Holnap pedig a Férjek Versenyén indulhatnak a golfozók, amit jubileumi, 10. alkalommal rendeznek meg.”

 

Bruttó: Hideg János – Hideg Ádám

Legjobb Építész: Méhes György – Vidács Szabolcs

Nettó győztes: Tvarosek Zsolt – Zink Ferenc


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés