Villáminterjú az újdonsült bajnokkal

Szerdán beszámoltunk róla, hogy Palanszki Penjámin negyedszerre lett a profik bajnoka, köszönhetően többek között a második játéknapon elért 65-ös körének. Profi mentalitását mutatja, hogy értékelésében a hibáira is kitért.

A végeredménnyel elégedett lehetek, hiszen a kitűzött összesített mínuszos score-t elértem (-5), ugyanakkor az első és főleg az utolsó napon akadozott egy kicsit a játék, így azon mindenképpen javítanom kell. A hosszú ütéseim és a putt-ok nem mentek annyira, mint például a középső napon, amikor minden rendben volt. A -7-es score pedig önmagárét beszél. Azt a formát, játékot kell stabilizálnom a következő időszakban, hogy a szeptemberi Qualifying School-ra a kirakós összes darabja a helyén legyen”– értékelt Benji, majd a magyar  profik mezőnyének fiatal újoncáról is szót ejtett.

„Most volt az első alkalom, hogy Baldauf Matyival golfozhattam. Csak pozitívan tudok nyilatkozni róla. A játéka jó benyomást tett rám, emellett nagyon szorgalmas. Nagyot küzdöttek Lugosi Tomival, aki az utolsó napon remekül hajrázott. Matyinak egy kis tapasztalatra van szüksége és nagy jövő állhat előtte.”

 

(kép: Tátrai Béla)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés