Nem sokon múlt

Lugosi Tamás (214: 75, 70, 69) remek hajrájának köszönhetően ezüstérmes lett a Profik Országos Bajnokságán és majdnem sikerült elcsípnie az első helyet is.

„Sokat oktattam a múlt héten, így nem sikerült olyan szinten felkészülni a bajnokságra, mint szerettem volna. Sajnos az első forduló során nem ittam eleget a legmelegebb napon, így olyan elszállásaim voltak, amelyek nem jellemzőek rám. Nagy kár érte, mert 6 birdie-t is ütöttem és a kör többre volt hívatott, mint 75.

A második napra már rendeztem a sorokat és sokkal jobbak voltak a kezdőütéseim, bár az érzés még nem volt az igazi, de a score már jó volt (70). 

Az utolsó körben már magabiztos voltam, jól ment a játék és igyekeztem elkapni Benjit. Ez nem volt egyszerű, hiszen második napi (65) fantasztikus scrore-jának köszönhetően nagyon elhúzott. Majdnem megfogtam, de sajnos egy-két kritikus helyzetben kihagytam a birdie-t, így 3 ütéssel ugyan, de mögötte végeztem” – értékelt Lugosi Tamás, majd röviden Baldauf Mátyásról is elmondta véleményét:

„Nagyon szépen, magas szinten játszott és talán a rutinomnak köszönhetően sikerült megelőznöm, ugyanis fejben fáradt el a végére. Egyébként jó srác, nagyon csípem, és látszik rajta, hogy más közegben szocializálódott.”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés