Nagy hajrával a dobogón

Turkovics Ica az ellenfelek botlásait kihasználva állhatott fel a szenior bajnokság dobogójára. Ehhez természetesen nagyszerű hajrája is hozzájárult, hiszen a 8. helyről kezdte a döntő napot. Tudjuk róla, hogy igazi küzdő, és ezt most ismét bizonyította.

„Nagyon jó kis verseny volt! A flight-társak és a pálya minősége is nagyon jó volt. Boldog vagyok, hogy fizikálisan is megfelelően bírtam, ennek köszönhetően napról napra (98, 94, 90) tudtam egy picit fejlődni. Végig tűzközelben tartottam magam, így az utolsó napon az ellenfelek, köztük a nagyon jó játékos Zsadányi Ildikó megingását is kihasználva, sikerült felérnem a dobogóra. Nagyon örülök neki, hogy stabilan tudtam hozni a 90-95 körüli játékomat. A cél azonban az, hogy a szezon hátralévő részében már ne csak néha, de folyamatosan stabilan tudjak 90 alatt játszani.”

Beszélgetésünk során némi hiányosságot is említett a bajnoksággal kapcsolatban.

„A régi versenyek sava-borsa eltűnt. Fontosak lennének a színvonalas gálavacsorák, ahol golfozók megpihenhetnek, egy jó ízűt beszélgethetnek, melynek keretében a díjkiosztóra is sor kerülne. Ezek az események nagyon hiányoznak, hiszen azon felül, hogy méltó lezárásai egy rangos tornának, közösségépítő erejük is van. Nem szabadna elhanyagolni!”

A közelgő Marisa Sgaravatti Trophy verseny is szóba került, ahol Ica debütál a női válogatottban.

„Gőzerővel készülünk a versenyre. Hétfőn bejátszottuk a lányokkal az Ausztriában található Diamond pályát, melyen volt szerencsém tavaly többször is játszani. A minősége kifogástalan. Esetében egy hosszú, ugyanakkor játékos-barát pályáról beszélhetünk. Fontos, hogy a stroke versenyben jól pozícionáljuk magunkat és utána a match play-ben bármi lehet. A következő napokban ezt a játékformát fogom gyakorolni a barátaimmal. Ez egy mentális verseny és előny, hogy nem állunk közvetlen kapcsolatban az ellenfeleinkkel, így nem tudnak az érzelmek elvinni semmilyen irányba, ami a nőknél azért előfordul (nevet).

Izgalmas lesz, már alig várom, hogy július 23-a legyen és ott legyünk. Szeretnénk, az elmúlt évek tendenciáját folytatva, feljebb lépni a tabellán. Jó lenne a dobogóra állni a Marisa Sgaravatti Trophy-n! Merjünk nagyokat álmodni!” – lelkendezett Ica, aki nagyon örül, hogy szenior női válogatott lehet. Mint mondta, azért küzdött ebben az évben, hogy ezt elérje!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés