A felemelkedés - Horváth Joe vitt mindent csütörtökön

Horváth Joe a második napon átvette a vezetés barátjától, Martin Michaeltől és onnantól kezdve vezetett, bár volt egy időszak, mikor úgy tűnt, kicsúszik a kezéből a győzelem. Végül összeszorította a fogát, koncentrált és -1-es hátsó kilenccel vágott vissza.

„Nagyon elfáradtam, nem is akarom látni az ütőt egy pár napig– kezdte mosolyogva. Rengetegkilométert tettem a lábamba, mentálisan és fizikálisan is elfáradtam” – kezdte beszélgetésünket Joe, aki Balatonudvariban két 0-ás körrel hangolódott a bajnokságra.

„Jó formában érkeztem Kisorosziba. Már az első napi 77-em is teljesen rendben volt, amit a második körben tudtam fokozni (76). A döntő napra úgy álltam oda, hogy eszem ágában sincs visszavenni. Nem akartam az előnyöm tudatában csak bekocogni, 80 alatti kört szerettem volna.”

A célját végül elérte, hiszen a döntőben 79-cel zárt, de hogyan? Egy 44-es első kilencet követően a padlóról felállva egy 35-ös hátsó részt produkált.

„Nagyon büszke vagyok! Az 5. szakasz (par5) volt a mélypont, amit csak 8-cal teljesítettem, ezután még becsúszott néhány hiba. A pálya első felét követően azon kaptam magam, hogy a nemzetköziben az előnyöm szertefoszlott, barátom Martin Michaellel szemben. Ekkor összeszorítottam a fogamat, rendet raktam a fejemben és a rossz érzéseket hátrahagyva meg sem álltam a célig. A 13-as (par 5) szakasz volt az újabb fordulópont, amikor én birdie-t játszottam, Michael pedig duplát. Ekkor úgy éreztem visszatértem!

Az utolsó putt után nagyon boldog voltam, hogy sikerült győznöm, már-már elérzékenyültem a végére. Köszönöm a sok gratulációt, amit a társaimtól kaptam. Többen odajöttek, köztük Kovács Titusz (77), Gratzl Ferenc (79) is, akik nagyon szépen hajráztak a végén, így a dobogóra állhattak. Kicsit sajnálom Koplányi Tibort, aki az első két napon nagyon jól játszott, de a végén lemaradt az első háromról. Ám a golf már csak ilyen, amikor begurul a 18-ason az utolsó putt, akkor van vége”– zárta gondolatait Horváth Joe, aki nemzetközi és magyar címe mellé a csapatversenyben is győzött, a Kovács Titusz által szervezett team tagjaként (dr. Horváth Péter, Kovács Titusz, Gratzl Ferenc, Horváth Joe).


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés