Bajnoknőnket az orkán sem állíthatta meg

Papírforma borítva: „A hcp mit sem ér, ha nem tudod megjátszani”

A Pannónia Junior Akadémia színeiben induló kétszeres magyar bajnokunk Vadkerti Adél, elégedetten értékelte a Szlovák Bajnokságot. Mint mondta, kicsit tartott tőle, hogy mire lehet képes egy ilyen erős mezőnyben. Végül a papírformát némileg felborítva, az igen előkelő T11. helyen zárt.

„Amit vártam, minden teljesült. Nagyon elégedett vagyok!  Igazából sosem játszottam ilyen alacsony score-t négy napból hármon. Egyedül a második körben elért 79, ami miatt picit bosszankodhatok. Féltem attól, hogy ez az eredmény sokba, a második CUT-ba jutásomba kerülhet. De végül nem így történt… Ha kevéssel is, de besurrantam a döntő napra. Sajnálom, hogy Sofya egy ütéssel lemaradt.”

A fináléban nyújtott teljesítményével pedig önmagát is meglepte. Orkán erejű szélben +3-as score-ral zárt, ráadásul a pálya harmadik szakaszán még egy eagle-t is ütött.

„Az utolsó napi eredményre vagyok a legbüszkébb. Akkora volt a szél, hogy például az egyik green melletti tóban szörfözni is lehetett volna, hatalmas hullámok voltak. Mondtam magamnak: örülök, ha 80 körülit játszom, erre 75 lett! JNagyon boldog voltam! Majd a tabellára pillantva láttam, hogy csak pluszos hcp-s játékosok előztek meg.

Ez a torna is bizonyította, hogy a hcp csak egy szám és önmagában semmit sem ér, ha nem tudod az adott helyzetben és körülmények között megjátszani. A rangsorban, ebben az összehasonlításban 36. voltam.”

Érdekesség, hogy Adél (303: 74, 79, 75, 75) összesített eredménye szinte megegyezett honfitársáéval, Csányi Olivérével (302: 75, 73, 74, 80).

„Gratulálok Olivérnek, remekül játszott! Első három körben (75,73, 74) nyújtott teljesítménye bizonyítja, mennyit fejlődött. Nagyon örülök, hogy mióta hazajöttünk Amerikából mindketten stabilan játszunk.  Egy hatalmas légpacsit küldök neki!”

Beszélgetésünk végén elárulta, hogy a július a pihenésről fog szólni, hogy feltöltődjön és kipihenje magát mentálisan.

„A Szlovák Bajnokság már az idei 8. versenyem volt. Megterhelőek voltak az elmúlt hónapok. Február óta vannak edzéseim, versenyeim. Most jól jön egy kis szusszanás. Alig várom, hogy a horvát tengerparton süttethessem a hasam. Aztán jöhetnek a gyakorlások, majd augusztusban a 40. Magyar Amatőr Nyílt Bajnokság és vissza Amerikába. De ez még messze van. Próbálom élvezni és megélni a pillanatokat, amiket itthon tölthetek!”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés