Bíztató kezdés Szlovákiában

Eddig minden a tervek szerint halad. A Szlovák Amatőr Bajnokság nyitónapján Vadkerti Adél, Morozova Sofia és Csányi Olivér is jól kezdett, így bizakodva várhatják a második kört, melynek végén meghúzzák az első CUT vonalat. A hölgyeknél a legjobb 30 (köztük legalább 9 szlovák), míg a férfiaknál a legjobb 60 (köztük 15 szlovák) juthat a következő körbe.

A helyszín a Green Resort par 72-es pályája. Fontos kiemelni, hogy a nők sárgáról, míg a férfiak feketéről játszanak.

Az 56 főt számláló női mezőnyben elütőhöz állt a Pannónia Junior Akadémia színeiben induló női bajnokunk Vadkerti Adél, aki remekül kezdett, ugyanis 74-et ütve ott van az élmezőnyben, a T7 helyen.

Morozova Sofia pedig 76-tal abszolválta az első kört, így a T17. helyről várhatja a folytatás.

NőI EREDMÉNYEK ITT!

 

Csányi Olivér szintén egy nagyon egyenletes és kiegyensúlyozott napot produkált, melynek eredményeként az első kört követően 75 ütéssel, a T19. pozíciót érdemelte ki a 80 fős mezőnyben.

Férfi EREDMÉNYEK ITT!

 

A II. napi STARTLISTA ITT!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés