Erős mezőny a Szlovák Bajnokságon

A következő napokban felnőtt bajnokainkért szoríthatunk. A Pannónia Junior Akadémia színeiben induló Vadkerti Adél, illetve Csányi Olivér ugyanis a június 26-29. között megrendezendő Szlovák Amatőr Bajnokságon áll az elütőre. Ott lesz Morozova Sofia is. Az esemény érdekessége, hogy két CUT-ot húznak: a második és a harmadik kör után is. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a versenykiírás szerint a nőknél és a férfiaknál is a kiadó helyek bizonyos százalékát a hazai szlovák versenyzők kapják. Kíváncsian várjuk, mire lesznek képesek bajnokaink! Bízunk a legjobbakban!

A gyakorlónapot követően bajnoknőnk, Vadkerti Adél számolt be a pályáról, illetve a várakozásairól:

„A pálya nagyon szép és jó állapotban van, ugyanakkor nem könnyű, főleg hogy én a sárgáról, míg Olivér a feketéről játszik. Vannak benne nagyon trükkös szakaszok. A par5-ös és a par3-asok nagyon hosszúak, ráadásul rengeteg homok és víz is van. A mezőny nagyon erősnek tűnik, hiszen hcp alapján én is csak 30-on kívül vagyok. A cél, hogy mindkét CUT-ba bekerüljek.  

Viszont, ha nem CUT-tolok, de jól játszom, akkor is meg leszek elégedve, mert tudom, hogy még bőven van mit tanulni.”

 

Fontos információk

Helyszín: Green Resort, Hrubá Borša

Hosszúság: 6653 méter / Par 72

 

Női indulók ITT!

Férfi indulók ITT!

Első napi STARTLISTA ITT!

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
3
7
8
9
10
11
15
16
20
21
22
23
28
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés