Juhász Sándor értékelése a Masters Európa-bajnokságról

Csapatunk rendben megérkezett a rendezvény hivatalos szállodájába. A regisztráció minden probléma nélkül lezajlott. A szálló hirdetőtábláján megtaláltuk a gyakorló nap fontosabb tudnivalóit. Hétfőn két csoportban játszottuk végig a pályát a 34 fokos melegben. Szerencsések voltunk a reggeli indítási időkkel, így délután 1 órakor már végeztünk.

A gyakorló nap délutánján, a kapitányi értekezleten tisztáztunk minden felmerülő kérdést, és részt vettünk a vacsorával egybekötött nyitóünnepségen, a szálloda parkjában.

Az első versenynapon a Juhász-Mányi páros az FBBB játékban 40 Stableford pontot szerezve saját magát is meglepte, de az Ellis-Wass (35 pont), és a Pataky-Vári (29 pont) páros is kitett magáért. Ezzel az első napot a 12. helyen zártuk.

Másnap azonban jöttek a számunkra már elérhetetlennek látszó eredmények a riválisainktól. A két értékelt páros összesített eredménye a spanyoloknál 90, az olaszoknál 88 pont volt. A Juhász – Mányi páros 37, az Ellis – Wass páros 34 pontja, tehát az összesítésben a 71 pont már csak a 15. helyhez volt elegendő.

A harmadik versenynapon, az egyéni versenyben már nem tudtunk kellőképp alkalmazkodni a nehezített körülményekhez. Nem szoktunk hozzá, hogy a start 2 és fél órás csúszása után, várva a vihar elmúltát, ugyanúgy koncentráljunk, mint normál esetben. Így a végeredmény a 15. helyezés, ami a kilenc lyukon szerzett Juhász (16), Ellis (12), Wass (14) és Vári (13) pontjaival alakult ki. 5 ponttal maradtunk el Svédországtól és 8 ponttal Franciaországtól. Az elmúlt évi pontjainkat nem tudjuk összehasonlítani az ideivel, mert az egyéni verseny csak kilenc lyukon zajlott.

Egy hellyel végeztünk hátrébb az előző évinél, de megelőztük Horvátországot, Belgiumot, Luxemburgot és Lengyelországot.

A jövőbeli jobb helyezés eléréséhez a hendikepünk megjátszása, vagy annál jobb eredmények teljesítése elengedhetetlen. A hullámzások a korosztályban nem meglepőek, a tavalyi első helyezett Ausztria idén a 12. lett, míg Csehország a tavalyi 17. helyről rukkolt előre a 4. helyre. Bízunk abban, hogy ilyen (Cseh) változás nálunk is bekövetkezik a jövőben.           A részletes eredmények a www. apsgolfe.pt honlapon találhatók. Köszönjük az MSGT támogatását.                                                                    

 

A segédkapitány Juhász Sándor, végül egy rövid hangulati jelentést is adott:

„A tavalyi eredményeinkhez képest a lisszaboni teljesítmény egy helyezés visszaesést mutat, de most nem szidhatom annyira magam, hogy nem próbáltam meg mindent. Természetesen csak a saját benyomásaimat tudom közzétenni, de ezek most nem a szokásos "ilyen a golf" közhely köré csoportosíthatók. Menjünk sorjában.

 

 

A szingli napon 112 fő játszik, nyolc percenkénti indítással. A start időm 9 óra 14. Hét órakor megyünk reggelizni, hogy elérjük a 7 óra 45-ös buszt, aminek menetideje a pályára 30 perc. Pontosan érkezünk, tehát még egy óra van a bemelegítésre az indulásig. Szakad az eső, dörög és villámlik. Az első flight-nak 7.30-kor kellett volna elindulni, de ők is ott nézelődnek a klubházban a shop és a büfé környékén. Megjelenik az első plakát a falon: késés 1 óra. Leülünk, vidám történeteket mesélünk, valamivel el kell ütni az időt. A késést jelzőtábla még kétszer változik. Az utolsó jelzés 2 és fél óra késés. Közben néha eláll az eső, de a dörgés még akkor is megmarad, amikor a nap néha megmutatja magát. Ötletelünk a rendezőkkel, mi legyen: újabb halasztás, esetleg törlés, de senki nem dönt még ekkor. Megpróbáljuk a startot.

11 óra 44. Elindulunk. Már a nap is süt elvétve. A második ütésünk után baktatunk a labdáink után, amikor a saját bőrünkön tapasztaljuk meg a szabályok jogosságát, villámveszély esetén nem szabad játszani. A villanás és a dörgés között nincs érzékelhető szünet, csak az óriási csattanást halljuk, valahol a közelben lehetett a villám vége. Jön a kürtszó, a zivatar, a felfüggesztés.

Mindenki lejelöl, majd sietünk vissza a klubházba, néha már mosolygunk is. Újabb várakozás után a döntés. Elkezdjük újra, de már csak kilenc lyukra marad idő, és azt is kihirdetik, hogy a verseny a következő villámlásnál befejeződik. Ezt követően minden rendben van, a játékbeli szokásos hibáinkat leszámítva már élvezhetjük a felhőtlen kék eget és a 30 fok feletti meleget. Fél négykor végzünk a kilenc lyukkal. Hét óránál többet voltam a pályán a 16 Stableford pontomhoz, de a lassú játék esete fel sem merül. A legjobb eredmény 21 pont. Nem is vagyok olyan messze a csúcstól. Majd legközelebb jobb lesz.”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés