Minden csak pár kattintás!

Baráti beszélgetésünk volt Jakobi Andrással, akivel több kulcskérdést is érintettünk, középpontban a PC Caddie-vel (EAGLE után), ami kapott hideget-meleget a bevezetése óta. Igyekszünk némi mankót nyújtani a tisztánlátás végett.

Jakobi Andris helpdesk-ként segítette (útmutatás a felhasználók – klubok számára) a PC Caddie integrálását a magyar golféletbe. Mint mondta, nem egyszerű, ugyanis az idő rövidsége miatt feszített menetű, gyors átállásra volt szükség, amely a szezonkezdet miatt némiképp elcsúszott, ráadásul a programban is akadtak hiányosságok. De már látni a fényt az alagút végén!

Gyerekbetegségek

Folyamatosan dolgozunk a programon a PC Caddie csapatával együtt. Jelenleg éppen azon vagyunk, hogy az új programmal kapcsolatos gyermekbetegségeket meg tudjuk oldani. A legnagyobb ellenfelünk az idő. Mutogathatunk ujjal egymásra, hogy ez most kinek a hibája vagy felelőssége. De felesleges... A megoldást keressük és folyamatosan haladunk lépésről lépésre. Azonban ha megoldunk egyet, jön a következő gond, ráadásul a klubokban más-más probléma ütötte fel a fejét. Ez is nehezítette az előrehaladást. A folyamat úgy zajlik, hogy amikor észlelünk egy programhibát, azt azonnal jelezzük a PC Caddie csapatának, de idő, mire orvosolják.

Annyi bizonyos, ha minden kirakó a helyére kerül, akkor mindenki látni fogja a programban rejlő valódi potenciált. Felhasználóbarát, egyszerű, gyors és könnyen kezelhető a kluboknak és a játékosoknak is.

Meglátásom szerint párhuzamosan kellett volna futtatni a régi és az új programot. Az előtérben továbbra is az EAGLE maradt volna, addig a klubok ezzel együtt futtatták volna a PC Caddie-t is, így a háttérben kiderültek volna a hibák, amiből a játékosok semmit nem vettek volna észre. A kérdés csak az, hogy a klubok képesek lettek volna vállalni ekkora adminisztrációs terhet? Valljuk be őszintén, a magyarországi pályák nagy része infrastruktúrában nem áll ezen a szinten és óriási túlórával dolgoznak, hogy a klub életével kapcsolatos mindennapi teendőket időben abszolválják. Valószínűleg ezért lett ez az ötlet elvetve.

Dolgozunk a megoldáson

A kezdeti nehézségeket az okozta, hogy néhány alapvető funkció sem működött tökéletesen: HCP vezetés, tagátadás, azaz migráció. Olyan probléma merült fel, hogy klubváltás esetén az aktuális HCP gyönyörűen átment, de a HCP történet nem, ugyanis, mint kiderült, ez egy „magyar” szokás. A program nem készült fel ilyen jellegű migrációra és ennek az orvoslása zajlik a PC Caddie részéről. Ez minket is váratlanul ért… Másrészről voltak duplikált karakterek, melynek a megszüntetése szintén sok időnket felemésztette.

Biztató jelek már vannak. Több sikeres verseny lezajlott a PC Caddie programmal problémák nélkül – példaként említhetném a zökkenőmentesen lezajlott MID-AM Ranglista versenyét is, a maga 144 fős startlistájával – ez önmagában magyar rekord!

Előny

Európában körülbelül 700 klubban működik a PC Caddie eredményesen. Ha stabil lesz a rendszer, akkor gyakorlatilag minden megoldható egy kattintással. Legyen szó versenykiírásról, nevezésről, startlistáról, az eredmények kiértékeléséről, vagy a HCP módosításról.

A regisztrációhoz szükséges felhasználó nevet és jelszavakat a Klubok hamarosan kiküldik a tagoknak (amint a PCC jóvá hagyja), akik így könnyen a „Register” gomb megnyomásával nevezhetnek a kívánt versenyre számítógépen, vagy okostelefonon applikáción keresztül. Eközben már a nevező fel is kerül a startlista pufferjébe. Mit is jelent ez? A klubnak nem kell külön felvinnie a jelentkezőket, a rendszer a szűrők beállítása után felállítja startlistát. Ezzel időt és pénzt takarít meg klub.

Továbbá a versenykiírás létrehozása is nagyon egyszerű, ráadásul egy versenyformát, csak egyszer szükséges megírni, ugyanis a kiírás egy gombnyomással átemelhető. Ennek a hatását a klubok leginkább jövőre fogják érezni, ugyanis egy folyó év alatt szinte a legtöbb versenyforma alkalmazásra kerül.

Ranglista!

Jelenleg ezeknek a beprogramozása zajlik a PC Caddie-be. Miért is? Egyszerűen meg kell felelni a helyi sajátosságoknak, azaz a magyar ranglista rendszert be kell integrálni programba. Ezt a PC Caddie végzi és az ő térfelükön pattog jelenleg a labda. Bízom benne, hogy ez mihamarabb meg fog történni!

Ami nagyon fontos emellett, hogy kettévált a junior és a felnőtt ranglista. 11 éves korom óta szerepeltem a ranglistákon és tapasztalati úton láttam a hibáit, sőt akadt olyan év is, amikor a saját bőrömön tapasztaltam meg a kiskapuit, hiányosságait.

A ranglisták állása sajnos semmilyen valós tudást nem tükrözött. Mindig voltak kiskapuk, amiket az emberek kihasználtak. Így fordulhatott elő az, hogy olyan játékosok kerülhettek előre, akik nem prezentálták a helyezésüknek megfelelő tudást. 

A junior ranglista kiírást nagyrészt az én ötletemből adódóan sikerült megváltoztatni, ám a felnőtt ranglistákat nem, - nagy sajnálatomra.

Maradva a junior ranglistánál… Egy sokkal igazságosabb kiírás jött létre, ami azt szolgálja, hogy a legjobb győzzön. A fő különbség, hogy a helyezés alapú ranglistából, eredmény alapú ranglistát csináltunk. Ez főként a „vegyes” indítás miatt van. Alapvetően a helyezés alapú ranglista a legigazságosabb, amennyiben adottak az alapfeltételek. Nem is kell a profi listák bonyolultságát vizsgálni, hogy megérthessük a helyezés alapú listák szépségét, elég egy neves ország amatőr bajnokságát megvizsgálni. Egy versenyen 1 adott kategória versenyez, méghozzá HCP limittel, gyakran igen alacsony limittel. A verseny kimenetele bizonytalan. Akár a legrosszabb HCP-s játékos is megverheti a legjobbat, ha kijön a lépés. Ezzel ellentétben itthon még kategórián belül is óriási szakadékok vannak, arról nem beszélve, hogy a versenyzők 6-7 kategóriában versenyeznek egymás ellen egy adott versenyen. Itthon nem mindegyik ranglista verseny teltházas, és teltház esetén is 20-25 HCP feletti a bekerülési limit. Ezért örülök, hogy legalább a junior ranglista alkalmazkodni tudott a helyi adottságokhoz. A következő versenykategóriákból lehet pontokat szerezni:

  1. kosár: 5 szövetségi bajnokságból a legjobb 3 eredmény számít.
  2. kosár: Junior Tour és/vagy az országos ranglista versenyek – összesen 14 db beszámítható verseny, melyből max 1-1 kilenc lyukas versenyeredmény használható.
  3. kosár: Opcionálisan a magyar ranglistába beleszámítható 3 db külföldi verseny. Ez eddig nem volt benne! (opcionális = ha valaki be szeretne számolni külföldi versenyt, akkor ugyanannyi versenynappal csökkenti a beszámítható magyar versenyek számát – így adottak az azonos feltételek)

Sokan kérdezték, hogy milyen alapon értékelem azonos pontszámmal a különböző pályákon nyújtott teljesítményeket (egy könnyebb pályán ütött 72 ütés miért ér azonos pontszámot a nehéz pályán ütött 72 ütéssel?). Erre továbbra is az a válaszom, hogy mivel nagyon magas számú részvétel szükséges a pontrendszer maximális teljesítéséhez, ezért olyan játékos alapvetően nem győzhet, aki csak 3-4 pályán játszik, mert nem lesz meg a győzelemhez szükséges versenyszáma.

Mint említettem a felnőtt ranglisták maradtak helyezésalapúak, amikben továbbra is ott vannak a kiskapuk... Ezzel nem kívánnék foglalkozni! A juniort viszont a sajátomnak tekintem és excel táblázatban vezetem a gyerekek eredményeit, mely referencia értékként használható majd a PCC program ellenőrzésénél.

Mikorra várható a teljes felállás?

Jelenleg a harmadik lépcsőnél járunk, a már említett ranglista programozásnál. Ha ez sikerül, akkor már közvetlenül a ranglista versenyek eredményhirdetése utána látható lesz az aktuális állás. Teljesen automata a rendszer, ez óriási erénye programnak.

Nem gondoltuk, hogy ennyi probléma lesz vele. Pont azért döntött a szövetség a PC Caddie mellett, mert egy évek óta jól működő program adaptálása, mindig egyszerűbb, mint egy meglévő program toldozgatása-foltozgatása a kívánt újításokkal. A PC Caddie egy régóta működő kiváló, jó nevű program. Ennek ellenére számunkra misztikus és megmagyarázhatatlan hibákba ütköztünk bele, aminek a nagy részét már sikerült kijavítanunk. A háttérben nem látják a játékosok, de hatalmas előre lépések történtek az elmúlt hetekben. Még egy kis türelmet kérünk, és hamarosan minden összeáll!

Hogyan tovább?

Sajnos az átállás egy picit későn kezdődött el, és jelentősen tovább tart a becsléseknél. Ebből kifolyólag feladatkörömet május elején Bozó Ádámnak adtam át, aki nálam több szabadidővel bír. Jelenleg több egyéb projektem is fut, mely rengeteg energiámat leköti, főként a Pannónia Golf & Country Clubban vagyok megtalálható, mint oktató és egyéb pályával kapcsolatos szolgáltatásokat is végzek. Ádámmal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot és egyeztetjük a teendőket. Nyugodtan állíthatom, hogy a PCC program magyarországi helpdesk-je továbbra is jó kezekben van.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés