GCT: Titusz a Szélúrfi

A máriavölgyi és a balatonudvari állomások után, június 23-án, szombaton Zalacsányba látogatott a GCT Tour népes mezőnye, hogy a Robert Trent Jones, Jr. tervezte, 18 szakaszos Zala Springs pályán újra egymásnak feszüljenek. A harmadik fordulóban új győztest is avattak. A tavalyi évhez hasonlóan, sérüléséből lábadozó többszörös bajnokunk Kovács Titusz, heroikus küzdelem után emelhette magasba a bruttó győztesnek járó díjat, a szintén remekül játszó válogatt csapattárs, Koplányi Tibor előtt. A szél és a gyors greenek azonban többször megtréfálták a játékosokat.

A Zala Springs Golf Resort igazi kuriózumnak számít a hazai pályák között, hiszen olyan miliőt varázsol a festői Zala-völgybe, amely maximális kikapcsolódást és feltöltődést biztosít minden résztvevőnek. A zalacsányi csapat mindent megtett azért, hogy a jelenlévők jól érezzék magukat.

Igazi harc volt a pályán, ahol a szél és a jó minőségű gyors greenek igencsak kihívás elé állították a játékosokat. Nem véletlen, hogy igazán színes score kártyák születtek.

A nap egyik hőse ezúttal is – 2017-hez hasonlóan - Kovács Titusz volt, aki kezd egyre jobb formába lendülni, ami mindenképp jó előjel a közelgő Szenior Bajnokság előtt. Szombaton szoros küzdelemben érdemelte ki a bruttó első helyezetnek járó díjat, a máriavölgyi nyertes Koplányi Tibor és Molnár Mihály előtt.

A profiknál Kovács Titusz mestere, Tóbiás Zsolt magabiztosan győzött.

A bruttó mellett, ahogy lenni szokott, nettóban is értékelték a résztvevőket, akik közül a három legjobbat díjazták. A felnőttek „A” kategóriájában Nguyen Luu Lan Hoa győzött, Tóth III. Gábort és Toma Imrét megelőzve, míg a „B” mezőnyben a mindig mosolygós Movik Gabriella diadalmaskodott, Kürti Péter, illetve Kárászy-Kicsiny Bálint előtt.

A szenioroknál is két kategóriát értékeltek. A szenior „A” mezőnyben Sándor Lajos, Molnár Mihály, Koplányi Tibor volt az első három. A „B” kategóriában pedig dr. Kovács Hedvig, Gyenes Anikó, Csegezi László érdemelt tapsot teljesítményéért.

Emellett „Longest drive” (fehér, sárga, kék, piros) és a „Nearest to the pin” (fehér, sárga, kék, piros) díjakat is kiosztottak. Az elmúlt fordulók és a zalacsányi állomás is igazi közösségi élmény volt.

 

Longest Drive Fehér: Tóbiás Zsolt

Longest Drive Sárga: Hadi László

Longest Drive Kék: Kovács Titusz

Longest Drive Piros: Szalainé Orkonyi Enikõ

Nearest to the pin Fehér: Tóbiás Zsolt

Nearest to the pin Sárga: Rozman Péter

Nearest to the pin Kék: Kovács Titusz

Nearest to the pin Piros Nguyen Luu Lan Hoa

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
3
7
8
9
10
11
15
16
20
21
22
23
28
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés