„Nagyszerű hétvégéje volt a magyar golfnak!”

(kép: MGSZ)

A Magyar Golf Szövetség főtitkára, Makszin Áron pozitívan értékelte az 58. Magyar Amatőr Bajnokságot, bár beismerte – az élmezőnyt kivéve - az eredmények és a hcp-k köszönő viszonyban sincsenek egymással. Ugyanakkor nagyon boldog néhány kiemelkedő teljesítmény láttán, beleértve profijaink Lajtai-Rózsa Csilla (Symetra Tour) és Lugosi Tamás (AMC Aviation PGA Polska) remeklését is.

„Az első perctől az utolsóig ott voltam a helyszínen. Szakmailag teljesen hibátlan bajnokság volt, ahol a hangulatra és az izgalmakra sem lehetett panasz. Nem történt semmi rendkívüli, a szervezők és a bírók is jól kezelték az időjárás miatt kialakult helyzetet. A pálya pedig kifogástalan állapotban volt (greenek, elütők), ezért minden elismerésünk ifj. Tringer Lászlónak és csapatának.

A PC Caddie – amely érzékeny pont a golfozók körében – jól vizsgázott, abszolút jól működött. Gyors és megbízható volt. Nyilván vannak olyan belső beállítások, amelyek még csiszolásra szorulnak, de a PC Caddie-vel közösen, folyamatosan dolgozunk ezen.”

Majd az oly sokszor felemlegetett szerény díjazásra is kitért, ami általános kritika egy-egy szövetségi verseny alkalmával.

„Lépésről lépésre haladunk, de valóban fontos lenne, hogy a kiemelt, Grand Slam versenyek díjai is rangosabbak legyenek. Várjuk a javaslatokat ezzel kapcsolatban. A jubileumi, 40. Magyar Amatőr Bajnokságon igyekszünk emeltebb díjazásban részesíteni a legjobbakat.”

Ezután megkértük a Főtitkár urat, hogy edzői szemmel is vizsgálja meg az eredményeket.

„Az élmezőnyben voltak kiemelkedő teljesítmények és hozták azt a szintet, amit tudnak. Kötél Bence, Csányi Olivér, Vadkerti Adél remekül játszott, akárcsak Somogyi Bence. Illetve láttam több ígéretes gyereket is a pályán. Azonban fontos, hogy ne szálljunk el magunktól! Ezért én ezzel kapcsolatban óvatos vagyok. Már több generációt láttam felnőni edzői pályafutásom alatt. Sokan indultak óriási tehetségként majd eltűntek. Azt gondolom, hogy a 17-18 éves kor lehet a vízválasztó. Az előjelek mindenképpen pozitívak és úgy vélem, bármelyikükből lehet a jövőben profi játékos, alkalmasak rá.  

Ami pedig az üldözők teljesítményét illeti: A hcp-jük és a stroke eredményeik ezen a bajnokságon köszönő viszonyban sem voltak egymással. Ez előtt egy kicsit értetlenül állok, hiszen az első napot kivéve az időjárás rendben volt, arra nem lehet fogni. Így nagy kérdés számomra, hogy a 2020-tól életbe lépő új hcp rendszer (World Handicap System) mennyiben fog javítani a helyzeten, hogy a magyar hcp-k is közeledjenek a valós megjátszott eredményekhez. Nagyon remélem, hogy az új rendszer reálisabban fogja tükrözni a játékosok tudását.”

Természetesen nem mehettünk el a profik kiváló eredményei mellett sem. Lugosi Tamás Lengyelországban dobogóra álhatott -8-cal, míg Lajtai-Rózsa Csilla a Symetra Tour-on -9-cel a Top 10-ben zárt.

„Eredményes hétvégéje volt a magyar golfnak és nagyon örülök, hogy profijaink is szépen lépegetnek előre. Ők mindketten olimpiai támogatásban részesülnek, amelyet az állam biztosít. Ez nyilvánvalóan megkönnyíti az életüket, így még inkább a játékra, a teljesítményre tudnak koncentrálni.

Meg kell még említeni, hogy benne vagyunk a 2020-as tokiói olimpiai programban, így egyáltalán nem mindegy, hogy akár Lugosi Tamás vagy Lajtai-Rózsa Csilla hogyan teljesít a következő másfél évben. Ha sikerülne legalább a kvalifikáció közelébe kerülniük, az igen csak megnövelné a magyar golf ázsióját, hiszen az egész sport nagyobb támogatásban, figyelemben részesülhetne. Így - mondhatni - nem babra megy a játék. A kiemelkedő eredményekből csak profitálhatunk, ezért külön öröm, ha jól teljesítenek!”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés