Címvédés a női, új bajnok a férfi bajnokságon

Utolsó napra maradt a döntés: Csányi Olivér másodszor, vagy Kötél Bence először lesz Magyarország felnőtt férfi golfbajnoka. A nőknél Vadkerti Adél már-már behozhatatlan különbséggel kezdhette az utolsó kört. A háromnapos tornának a sokak által kedvelt Balaton Golf adott otthont. Ahogy az várható volt, izgalmakban nem volt hiány és - szokásához híven - a par 72-es pálya a körülményekhez képest kitűnő állapotban állt a résztvevők rendelkezésére.  A játéknapok során három különböző időjáráshoz kellett alkalmazkodniuk, amely mentálisan is megterhelte őket. Ráadásul a fináléban egy 20 perces leállás is volt a villámlás miatt.

A két kör után kétfősre szűkült a férfiaknál a bajnoki esélyesek köre, hiszen a Kötél-Csányi duó tetemes előnnyel vezetett az üldözőkkel szemben. Míg az első nap Kötél Bencének, addig a következő, a címvédő Csányi Olivérnek sikerült jobban, aki -3-as körének köszönhetően minimális előnnyel kezdhette a döntő napot. Nyílt volt a verseny, így előre tudni lehetett, csak az aznapi forma dönt vagy éppen az, hogy ki hogyan kel fel a döntő napján.

Végig szoros volt a küzdelem, fej-fej mellett haladtak a felek, ám Kötél Bence kiegyensúlyozottsága aranyat ért. 219-es (73, 73, 73) eredmény volt idén a nyerőszám, amivel a Balaton Golf játékosa megnyerte élete első felnőtt bajnoki címét a szintén remekül játszó 2017-es bajnok, Csányi Olivér 222 (77, 69, 76) előtt. A harmadik helyen pedig a nagyot hajrázó – utolsó napon lenyűgöző (-5-ös score) a 2016-os győztes Rózsa Dávid 230 (79, 84, 67) állhatott. Szenzációs kép volt, ahogy a dobogó legfelső fokán álló új bajnokot két korábbi bajnok fogta közre.

Závaczki Bálint (82, 78, 72) szokásához híven remek utolsó napot produkált, ám az újdonsült matc play bajnoknak most meg kellett elégednie a negyedik hellyel, amelyen a kimagasló teljesítményt nyújtó Somogyi Bencével 232 (80, 76, 76) osztozott, aki minden dicséretet megérdemel. Hatodikként Simon Dániel zárt 234 –es (79, 80, 75) eredménnyel.

A TOP 10 további sorrendje: T7. Szeberényi Máté 242 ( 81, 83, 78), T7. Meznerics Gergely 242 (80, 82, 80), 9. Fülöp Gergő 243 (85, 83, 75), 10. Zilahy Csaba (90, 76, 83).

A teljes EREDMÉNYSOR ITT!

Díjátadó

 

A nőknél Vadkerti Adél – a Match Play Bajnoksághoz hasonlóan – megvédte címét, rajt-cél győzelmet aratva. Elsősége gyakorlatilag egy pillanatig sem forgott veszélyben. A Pannónia Junior Akadémia játékosa így már kétszeres magyar, kétszeres lengyel junior, kétszeres izraeli junior, kétszeres magyar kupa, és háromszoros match play bajnoknak mondhatja magát. A második helyen a szintén akadémista Czernecki Laura 239 (83, 79, 77) végzett, aki a Magyar Kupa és Match Play Bajnokság után újabb ezüstéremmel gazdagodhatott. A dobogó harmadik fokára pedig a nagy visszatérő, a 2015-ös női bajnok Briglovics Boróka 241 (85, 79, 77) állhatott, aki elégedett lehet teljesítményével. A női díjazottak a kupák mellé gyönyörű szép csokrokat kaptak, Kötél Bence anyukája (Angyalok Műhelye - Marton Marcsi) jóvoltából.

A TOP 10 további sorrendje:

4. Batta Krisztina 251 (83, 86, 82), 5. Kiss Polett Karolina 252 (84, 83, 85), 6. Szabó Antónia 260 (93, 86, 81), 7. Lehoczky Fanni 272 (101, 86, 85), 8. Szántó Sára 277 (98, 92, 87), 9. Turkovics Ilona 278 (93, 88, 97), 10. Zsadányi Ildikó 280 (97, 91, 92).

A teljes EREDMÉNYSOR ITT!

 

Hcp módosulások a Magyar Bajnokságon:


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés