A nagy visszatérő

Briglovics Boróka túl van a vizsgákon és egy négyes kivételével minden tárgyat ötösre teljesített. Sajnos az iskolai teendői miatt a golf egy kicsit háttérbe szorult, így Szabó Antóniához hasonlóan tekintélyes erőpróba lesz neki a Magyar Bajnokság.

2015-ös bajnokunk nagy ambícióval készül idei első versenyére, hiszen már kedden bejátszotta a pályát édesapjával, Briglovics Gáborral, aki - mint kiderült - caddyként segíti majd.

„Már a Match Play Bajnokságon is nagyon szerettem volna ott lenni, azonban egy vizsgám megakadályozott ebben. Számomra is nagy kérdőjel a hétvégi teljesítményem, így kíváncsian várom, hogy fog menni a játék. Apával feltérképeztük a pályát, kipróbáltuk a vasütéseket és a greeneken chip-putt apa- lánya versenyt tartottunk. Célunk az volt, hogy visszarázódjam a rövidjátékba.”

Boróka szép emlékeket őriz a balatonudvari pályáról, ugyanis 2015-ben ezen a helyszínen nyerte meg eddigi egyetlen felnőtt női bajnoki címét.

„Sajnos nem vagyok abban a formámban, mint akkor, de mindent meg fogok tenni. Remélem, amikor felállok egy-egy elütőre a szép emlékek eszembe jutnak, amelyek átsegítenek egy-egy nehezebb szituáción és erőt adnak a következő szakaszra. Igyekszem jól érezni magam és nem túlstresszezni a dolgot, hiszen nincs miért. Apa lesz a támaszom, aki nagyon boldoggá tett azzal, hogy caddyzik nekem. Ez tavaly is többször előfordult és annyira jó volt! Alig várom, hogy elkezdődjön és egy flightban játszhassak Adéllal, akivel egész évben erre vártunk!”

 

I. nap STARTLITA ITT!

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés