Bajnokok csatáját hozta az Emil Frey Kupa

Bár a kiszámíthatatlan időjárás miatt néhányan otthon maradtak, bánhatják, hiszen nem az esőről, hanem a bajnoki csatáról és a jó hangulatról szólt a verseny. Az esemény ranglista megmérettetés volt.

A minőségi szórakozás garantált volt, ugyanis a ranglista pontvadász játékosok, az Old Lake Golf Club, az Emil Frey Magyarország Kft. neve garancia volt a sikerre.

Igazi bajnoki csata folyt a par 70-es pályán. Rózsa Dávid és Vadkerti Adél egy flight-ban indulva kiélezett harcot vívtak és csupán nüánsznyi döntött Rózsa javára. Az első kilencen bajnoknőnk egy fantasztikus -1-es score-ral kezdett, ám pechére Dávid ledolgozta hátrányát a pálya hátsó felén, és jobb második kilencének köszönhetően húzta be a bruttó győzelmet. Bajnokaink +2-es eredménnyel zártak. Harmadik legjobb eredményt 2017-es mid-amatőr bajnokunk, Meznerics Gergely (75 ütés) érte el. Újdonsült match play bajnokunk, Závacki Bálint ma visszafogottan teljesített, 77-tel zárt.

A szokásokhoz híven a bruttó első mellett nettóban is díjazták a legjobbakat. A tatai színekben induló játékosok egyenesen taroltak. A férfiak „A”, illetve „B” mezőnyében, a nőknél, valamint junioroknál is Old Lake-es játékos elsőségével zárult a verseny. Mindemellett a Longest Drive is az övék lett.

A legjobbak a névadó szponzor által felajánlott értékes nyereményekkel (tesztvezetéssel, gyönyörű kupával, golfos ajándékok) gazdagodtak.

Eredmények:

Bruttó I.: Rózsa Dávid (72 ütés)

Nettó Férfi A: Farkas Péter, Sátori Ferenc, Hatvári Árpád

Nettó Férfi B: Jenei Péter, dr. Schatz Balázs, Nagy Tibor

Nettó Női: dr. Kissné Földi Beáta, Mag Judit, Vadkerti Adél

Senior Férfi: Dobány Lajos, dr. Kiss János, Nagy István

Junior: Hideg Ádám, Földházi-Nagy Zsófia, Somogyi Bence

Nearest-to-the-Pin: Sátori Ferenc

Longest Drive: Vadkerti Adél

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés